Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy múlt héten hozott döntés szerint a Volkswagen pozsonyi gyára 2011 végéig megállás nélkül üzemel, azaz továbbra is...
Egy múlt héten hozott döntés szerint a Volkswagen pozsonyi gyára 2011 végéig megállás nélkül üzemel, azaz továbbra is a hét minden napján dolgoznak az üzemben. A cég a döntést azzal indokolta, hogy a világpiacon jelentősen megugrott a pozsonyi gyárban gyártott modellek iránti kereslet – írja a helyi érdekeltségű Új Szó.
Vladimír Machalík, a szlovák leánycég szóvivője elmondta: a leállás nélküli munkatempó az autógyártással összefüggő valamennyi részlegekre vonatkozik, a karosszériagyártól, a szerelőrészlegen át egészen a logisztikai osztályig. A megállás nélküli hétnapos, négyműszakos gyártás a Volkswagennél még tavaly szeptemberben indult el, eredetileg azonban csak idén június végéig volt betervezve.
A Volkswagen Slovakia egyébként 20 évvel ezelőtt lépett a szlovák piacra, s 1991 óta több mint 2,5 millió autót gyártottak le. A pozsonyi gyárban szerelik össze az autókat és gyártják a sebességváltókat, Turócszentmártonban készítik az alvázakhoz és a sebességváltókhoz szükséges alkatrészeket, Kassán pedig az oroszországi exportra szánt autókat készítik elő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.