Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Egis korábbi jelentéseiben arról adott számot, hogy az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a...
Az Egis korábbi jelentéseiben arról adott számot, hogy az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a gyógyszerpiaci törvényben előírt befizetési kötelezettségből levonta a kutatás fejlesztésre fordított összeget, így az állami elvonások (számvitelileg) nem rontották a cég eredményét. Ezen a jogcímen – a 2009-es naptári év után járó visszaigénylések érvényesítését követően – 2011. március 31-én a 2010. január-decemberi befizetésekből 2,4 milliárd forintot, a 2011. január-márciusi befizetésekből 0,6 milliárd forintot, azaz összesen 3,0 milliárd forintot tartott nyilván a társaság.
A ma kihirdetett törvény azonban visszamenőleges hatállyal módosította a jogosultságot, ezért a vállalat a 2010-es naptári évi befizetések után – a korábban elszámolt 100 helyett – csak 50 százalék levonást, összesen 1,2 milliárd forintot érvényesíthet. A módosítás egyúttal megszüntette a 2011. január 1-ét követően felmerült befizetési kötelezettségek visszaigénylésének lehetőségét is.
Fentiek következtében a nyilvántartott 3,0 milliárd forint helyett csak 1,2 milliárdot igényelhet vissza az Egis, a cég így a levonásokból összesen 1,8 milliárd forintot ráfordításként számol el a harmadik negyedévben. Emellett – eltérő jogi szabályozás hatálybalépéséig – a jövőben (beleértve az üzleti harmadik negyedévet is) a befizetési kötelezettségek esetében levonás elszámolására nincs lehetőség. Miután az adó mértékét 2011. július 1-én megemelték, a befizetési kötelezettség negyedévente 1,3 milliárd forinttal csökkentheti a társaság eredményét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.