Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A madridi pénzügyminisztérium állítólag négy bankot - a Credit Suisse-t, a Goldman Sachsot, a JPMorgan Chase & Co.
A madridi pénzügyminisztérium állítólag négy bankot - a Credit Suisse-t, a Goldman Sachsot, a JPMorgan Chase & Co.-t és az UBS-t - már meg is bízott a Sociedad Estatal Loterias y Apuestas del Estado tőzsdei bevezetésének előkészítésével.
A tervek szerint a Loterias 30 százaléka kerülne tőzsdére (a kiszivárgott tervek szerint novemberben), a részvényeladásból pedig 7 milliárd eurós tőkét remél a tulajdonos. Amennyiben a hír igaz, ez lesz minden idők legnagyobb volumenű tőzsdei bevezetése Spanyolországban.
Egyelőre nincs mit bejelenteni – kommentálta a híreket a Loterias szóvivője, aki mindazonáltal hozzátette: néhány napon belül ez változhat.
Spanyolországban az idén még egyetlen IPO-ra sem került sor. A tervek szerint július 20-án debütál a madridi parketten két újonnan – hét, illetve négy takarékszövetkezet összeolvadásával – létrejött bank, a Bankia és a Banca Civica. Az előbbinek legalább 4,2 milliárd eurós, az utóbbinak 844 millió eurós tőkeemelésre lenne szüksége.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.