Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Renault 2011 első hat hónapját 21,1 milliárd eurós árbevétel mellett 1,22 milliárd eurós adózott eredménnyel zárta.
A Renault 2011 első hat hónapját 21,1 milliárd eurós árbevétel mellett 1,22 milliárd eurós adózott eredménnyel zárta. Egy évvel korábban a forgalom 19,7 milliárd euró, a profit 780 millió euró volt.
Az egyszeri tételek nélküli üzemi eredmény az egy évvel korábbi 780 millió euróról 630 millió euróra csökkent, de így is meghaladta az elemzői várakozásokat (a Bloomberg konszenzusa 595 millió euró volt).
Az autógyártó a csütörtök reggel közzétett jelentésben megerősítette korábbi prognózisát, amely szerint az idén mind az értékesítésben, mind az árbevételben a tavalyit meghaladó eredményekre számít. A Japánban bekövetkezett katasztrófák az első félévi eredményt 150 millió euróval kurtították meg, és a második félévben további 50 millió eurós „negatív hatást” gyakorolnak.
A befektetőknek tetszettek a számok: a Renault árfolyama (magyar idő szerint) 10 órakor bő 2 százalékos pluszban járt, ami ez idő tájt a CAC-40 index legerősebb teljesítménye volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Magyar Péter magára vette.