Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A várakozásoknak nagyjából megfelelő mértékben esett 2011 második félévében a Richter nyeresége.
A várakozásoknak nagyjából megfelelő mértékben esett 2011 második félévében a Richter nyeresége. A magyar gyógyszergyártó kedd hajnalban közzétett gyorsjelentése szerint az április és június közötti három hónapban 8,60 milliárd forintos adózott profitot könyvelhetett el, ami alig harmada az egy esztendővel korábbi 26,65 milliárdnak. A nyereség csökkenését egyrészt a költségek - a tavaly második félévben bejelentett akvizícióval kapcsolatos – megugrása eredményezte, másrészt a pénzügyi eredmény jelentős visszaesése: utóbbi soron a tavalyi majd 9 milliárdos többlet után ezúttal 3,41 milliárdos hiányt mutatott ki a cég.
A vállalat árbevétele 1,8 százalékkal 75,07 milliárd forintra nőtt, mivel azonban az értékesítési és marketingköltségek bő negyedével ugrottak meg, s 18 százalékkal emelkedtek az igazgatási és egyéb működési kiadások is, így az üzemi profit már elmaradt a tavalyitól: a 13,16 milliárd forint majd 29 százalékos visszaesést jelent.
Hasonló tendenciákat tükröznek a féléves adatok is. A cég árbevétele az első hat hónapban 6,3 százalékkal 145,91 milliárd forintra emelkedett, míg az üzemi eredmény 21,3 százalékkal 23,39 milliárd forintra csökkent, az adózott profit pedig közel felére, 19,80 milliárd forintra esett.
Növekvő export
A főbb piacok közül az Egyesült Államok és a kisebb FÁK-országok kivételével mindenhol növelni tudta forgalmát a magyar cég 2011 első félévében. Különösen jól teljesített a vállalat Nyugat-Európában, ahol a tavaly ősszel két felvásárlással is erősítette pozícióit a Richter. Az Európai Unióhoz 2004 előtt csatlakozott 15 tagállamban 13,46 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el a cég, ez pedig 63,4 százalékos emelkedést jelent. Kelet-Európában már nem volt ilyen dinamikus a bővülés: bár a külön kezelt Lengyelországban 4,1, míg a maradék 9 uniós országban (Magyarország, Lengyelország és Románia nélkül a régió) 7,3 százalékos gyarapodásról adott hírt a Richter, ezt a növekményt túlkompenzálta a Romániában regisztrált jelentős visszaesés. Más kérdés, hogy a keleti szomszédunknál mért csökkenést a kereskedelmi tevékenység eredményezte, a társaság számára fontosabb gyógyszergyártási szegmensben a régiós átlagot meghaladó, 10 százalékos növekedést mutatnak a romániai adatok.
Jelentős növekedést ért el a Richter a FÁK-régióban is. Oroszországban 27,1 százalékkal 43,50 milliárd forintra emelkedett a forgalom, míg Ukrajnában 7,6 százalékkal 5,77 milliárdra nőtt a bevétel. Kissé rontja a képet, hogy többi FÁK-államban csökkenést regisztráltak: a 7,35 milliárd forint majd 19 százalékkal marad el a tavalyitól. Visszaesést mutatnak az adatok a tengerentúlon is: az Egyesült Államokban a csoport árbevétele 9,17 milliárd forintot ért el, harmadával kevesebbet, mint 2010 hasonló időszakában.
Bővülés itthon
A hazai piacon is erősíteni tudott a Richter: az első féléves 18,32 milliárd forintos forgalom tizedével magasabb az előző évinél. A Richter ugyanakkor gyorsjelentésében jelezte, hogy április 1-jén és július 1-jén is számos termékének árát csökkentette, egyes esetekben azért, hogy elkerülje az adott készítmények támogatott termékek listájáról való kizárását, más estekben pedig azért, hogy megőrizze gyógyszerei versenyképességét. Az árcsökkentések hatása a 2011-es évre vonatkozóan várhatóan 1 milliárd forint lesz, azaz az eredetileg tervezettől ennyivel maradhat el az idei magyarországi fogalom.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Magyar Péter magára vette.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.