Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az E.On második negyedéves vesztesége 1,58 milliárd euró volt, az egy évvel korábbi 1,63 milliós nyereség után.
Az E.On második negyedéves vesztesége 1,58 milliárd euró volt, az egy évvel korábbi 1,63 milliós nyereség után. Az év egészében a korábban jelzett 2,6 milliárd után 2,1 milliárd eurós profitot várnak, az osztalék pedig 1,3 euróról 1 euróra csökken részvényenként – jelentette be ma a társaság.
A cég működési környezetében az alapvető változást a márciusi, Japánt ért természeti katasztrófa utáni német döntés hozta, amely értelmében az atomerőműveket 2022-ig bezárják. A társaság ezzel összefüggésben 2015-ig évi 1,5 milliárd eurós megtakarítási programot indított, amely 9-11 ezer fő elbocsátását is maga után vonja.
„A cél az, hogy az E.On egy gyorsabb és karcsúbb vállalattá váljon, amely világszerte sikeresen működik, alacsonyabb költségek mellett” – nyilatkozta Johannes Teyssen, vezérigazgató.
A részvény a kereskedést még mérsékelt plusszal kezdte, ám a második óra végéhez közeledve már 2,6 százalékos mínuszban járt az előző naphoz képest, 15,29 eurón forgott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.