Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az üzem vezetése azon dogozóinak, akik nem tettek eleget a munkafeltételeknek, felmondás helyett végkielégítést kínál...
Az üzem vezetése azon dogozóinak, akik nem tettek eleget a munkafeltételeknek, felmondás helyett végkielégítést kínál – nyilatkozta a szerbiai Beta hírügynökségnek Zoran Mihajlović, a Szerbiai Fiat Autógyár Önálló Szakszervezetének elnöke. Becslések szerint a társaság 150–1000 alkalamzottjától válhat meg, akik munkaévenként 300-550 euró (81-150 ezer forint) végkielégítést kaphatnak.
Bár a Fiat már meghozta a döntést, a lépés korántsem biztos, hogy következmények nélkül marad. A helyi kormányzat és az olasz Fiat által kötött, a szerb autógyár közös befektetésére vonatkozó szerződés értelmében ugyanis az alkalmazottaknak munkaviszonyuk megkezdésétől számított három évig nem mondhatnak fel. Zoran Mihajlović emellett jelezte: véleménye szerint „nem logikus”, hogy a Zastava egykori dolgozói – akik korábban sikeresen lerakták a tesztet, mielőtt még a Fiat alkalmazta volna őket – most több hónap munka után, a teljesítmény-felmérés második körében elbuknak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.