Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem vette át az elnyert 150 millió forintos állami támogatást a Bonbonetti, mert a népegészségügyi termékadó, azaz a chipsadó lehetetlenné teszi a tervezett beruházásokat - írja a Világgzadaság (VG).
Az indokoltatlan és aránytalan adóteher miatt – amely a Bonbonetti csoportnak a jövő évben 800 millió forintos újabb adót jelent – a szakmabeli cégeknek alapjaiban át kell gondolniuk a teljes stratégiát, és ez elbocsátásokkal járhat az egész szektorban – mondta a Világgazdaság szerint Sánta Sándor, a Bonbonetti vezérigazgatója.
„Megértjük a költségvetés nehéz helyzetét, és készek is vagyunk arányosan hozzájárulni a közös teherviseléshez, de az édességekre a tervezett teljes árbevétel közel kétharmadát vetették ki” – mondta a vezérigazgató, hozzáfűzve, hogy az átlagos napi kalóriabevitel kevesebb mint 5 százaléka az édesség a chipsekkel együtt. Ennek ellenére a teljes chipsadó kétharmadát erre a kategóriára terhelték, tehát ez aránytalanul súlyos csapás az ágazatra nézve.
Az utolsó nagy magyarországi csokoládégyártó a három telephelyen 710 saját dolgozót foglalkoztató Bonbonetti csoport, amelynek központja a Bonbonetti Choco Édesipari Kft., az egykori Budapest Csokoládégyár. A csoport a közelmúltban 62 dolgozó elbocsátására kényszerült, és lemondott arról, hogy – a 150 milliós állami támogatással együtt 450 millió forintért – új desszertgyártó kapacitást építsen 90 fős nagykanizsai gyárában.
Emellett a lap szerint a 430 embernek munkát adó budapesti gyár 1,8 millió eurós beruházási tervét is felfüggesztették, pedig a fejlesztések révén talán az exporthányad is nőhetett volna. A csoport árbevételének több mint harmadát adja az export, amely az elmúlt évben meghaladta a 3,236 milliárd forintot.
A Bonbonetti csoport tulajdonosa a CEE Private Equity Fund. Pénzügyi befektető lévén azonban már nem hisz úgy a magyar piacban, mint korábban, és nyár vége óta az a kérdés, mi legyen a legnagyobb magyar csokigyárral, amelynek még a terjeszkedésre is lehetősége nyílna - írja a lap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.