Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Széchenyi Pihenőkártyán új alszámlák érhetők el, amelyekről a szálláshelyi szolgáltatások igénybevétele mellett a meleg-étkezési és rekreációs juttatásokra is lehet költeni. Az OTP Pénztárszolgáltató várakozásai szerint a meleg-étkezésre használják majd legtöbben a plasztikot.
„Felkészültünk a 2012 januárjától életbe lépett változásokra – mondta Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. (OTPP) vezérigazgatója. – „Teljes körben biztosítjuk a legnépszerűbb béren kívüli juttatásokat elektronikus formában, hiszen az OTP Széchenyi Pihenőkártya mellett továbbra is megtartjuk és fejlesztjük a már több éve népszerű OTP Cafeteria kártyát is.”
Az OTP Pénztárszolgáltatónál arra számítanak, hogy az alszámlák közül a meleg-étkezési lesz várhatóan a legnépszerűbb, az OTP Cafeteria kártya forgalmazási adatai is arra engednek következtetni, hogy a munkavállalók ételvásárlásaikat fedezik legszívesebben a béren kívüli juttatásokból. Az OTPP elfogadóhelyi hálózatát a felhasználói igényeknek megfelelően, folyamatosan bővíti. Jelenleg több mint 3200 helyen fogadják el az OTP SZÉP kártyát, ami azt jelenti, hogy 2011 utolsó negyedévében megtriplázódott az elfogadóhelyek száma a kezdeti időszakhoz képest.
Eddig mintegy kétezer munkáltató döntött úgy, hogy OTP SZÉP kártyát biztosít dolgozói számára. Várakozásaink szerint a kibocsátott kártyák száma év végéig meghaladhatja a több százezres nagyságrendet, amelyeket addigra több tízezer elfogadóhelyen lehet felhasználni.
Idén is érdemes lesz a cafeteria rendszereket fenntartani a munkáltatóknak, annak ellenére, hogy a béren kívüli juttatások után 2012. január 1-től 10 százalékos egészségügyi hozzájárulás is fizetendő. A kifizetőt a béren kívüli juttatások után mintegy 31 százalékos, az egyes meghatározott juttatások után mintegy 51 százalékos költség terheli, amely ugyanakkor még mindig lényegesen előnyösebb, mint a bérjövedelmet terhelő mintegy 96 százalékos munkáltatói teher azonos összegű nettó kifizetés mellett. A béren kívüli juttatások egyedi értéke mellett 2012-ben újra figyelni kell majd azok együttes összegére is, hiszen a kedvezményes adózás legfeljebb évi félmillió forintig érvényesíthető.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.