Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Mol és a Gazprom tervezett közös magyarországi fölalatti földgáztárolóját nem valósítják meg, döntött a két fél a megvalósíthatósági tanulmány alapján - közölte a Mol az MTI kérdésére szerdán.
A Mol és a Gazprom közösen vett részt egy esetleges új földalatti gáztároló és egyéb lehetséges tárolók megvalósíthatóságának vizsgálatában Pusztaföldváron. Erre hozták létre a Pusztaföldvár Gáztároló Zrt.-t (PFGT).
A Mol és a Gazprom közösen lefolytatott alapos elemzést végzett, ezt követően arra a megállapításra jutott, hogy nem ruháznak be a területen, ezért a projektcéget feloszlatták.
A korábbi tájékoztatás szerint a Mol még 2009 márciusában írt alá szerződést a Gazprom Export LLC-vel közös, 50-50 százalékos tulajdonú gáztároló vállalat alapítására. A Mol tulajdonában lévő Pusztaföldvár-Dús gázmező átalakításával tervezett gáztároló kapacitása 1,3 milliárd köbméter lett volna napi 15 millió köbméter kitárolási kapacitással, és 2012-2013-ban kezdte volna meg a működését.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.