Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Elegáns, műemlék jellegű irodaházat vásárolt a főváros ötödik kerületében, a Mérleg utca 4. szám alatt az Appeninn Holding Nyrt. A réspiaci befektetésekre, azon belül is elsősorban B-kategóriás irodaházakra és iparterületekre specializálódott Appeninn Holding Nyrt. a második negyedévben más akvizíciókkal is tervezi bővíteni portfolióját.
Az Appeninn Holding Nyrt. megállapodást írt alá a Mérleg utca 4. szám alatt található, 3720 négyzetméter alapterületű irodaház megvásárlásáról. „Az irodaház környezete a válságot legjobban átvészelő prémium irodapiaci szegmenshez tartozik, ezért is keltette fel érdeklődésünket” – mondta Székely Gábor, az Appeninn Holding igazgatótanácsának elnöke. Az 1948-ban Hild József tervei alapján épült ötemeletes irodaház is 90 százalékos kihasználtsággal fut, így bérleti bevételei kiváló cash-flowt biztosítva járulnak hozzá az Appeninn 2012-es vállalásaihoz. Az épület 2010-ben teljes körű épületgépészeti felújításon esett át.
„A tavalyi konszolidáció, és ambíciózus bérlői akvizíciók után az elmúlt hónapokban ismét a portfoliobővítésre tolódott a fókusz. Célunk, hogy akár 1-2 éven belül megduplázzuk a holding konszolidált eszközértékét.” – mondta Székely Gábor.
A 2009 végén megalakított Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. olyan réspiaci szegmensekre koncentrál, melyekben alacsonyan árazott, ám nagy hozamtermeléssel kecsegtető eszközök szerezhetők meg, és tarthatók fenn közép- illetve hosszútávon, befektetési céllal. Ilyen célterület többek között a B-kategóriás irodaházak, valamint az ipari és logisztikai ingatlanok, vagy éppen a speciális igényeket kielégítő haszongépjárművek piaca.
Az Appeninn Nyrt. fő tulajdonosa az Appeninnéhoz hasonló befektetési stratégia mentén működik Svájcban, elsősorban az irodapiacra koncentrálva. A társaság részvényeit 2011 októbere óta a Budapesti Értéktőzsde A-kategóriájában forgalmazzák, 2012 április 1-től pedig a BUX-ba is bekerült.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.