Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Továbbra is veszteséggel működik az Est Média Zrt., legalábbis ez derül ki a társaság első negyedéves gyorsjelentéséből. A bázisidőszakhoz képest azonban mind az működési, mind az adózott veszteség kisebb lett.
Összességében továbbra is gyenge teljesítményt tükröz az Est Media az idei első negyedéves gyorsjelentése – írja a Portfolio.hu. A cégcsoport konszolidált árbevétele 388 millió forint v olt, ez 31 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A visszaesést a lap szerint a gyorsjelentés elsősorban a rádiós piacról való kivonulással magyarázza (ez 290 millió forintos bevételkiesést jelentett), csak részben ellensúlyozta a konszolidációs körbe került bolgár és román operáció, valamint az EMGEvent üzletágnak az egy évvel korábbihoz képest magasabb időszaki árbevétele.
A működés továbbra is veszteséges EBITDA-soron, itt azonban javulás látszik, az első negyedévi 119 milliós mínusz 29 százalékkal kisebb, mint az egy évvel korábban feljegyzett veszteség. Az adózott eredmény mintegy 150 milliós mínusz lett, ami 23 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi veszteségnél, ezt, valamint az EBITDA-soron mutatkozó javulást a társaság a reorganizáció során megvalósított költségcsökkentésekkel magyarázza.
Az egyik fő feladat jelenleg a meglévő, a Sziget Kft.-beli és egyéb részesedéseket terhelő, mintegy 805 millió forintos tőkeösszegű kötelezettségek refinanszírozása. Ennek érdekében a Sziget Kft. kisebbségi tulajdonosaival szorosan együttműködik a cég egy, várhatóan két hónapban lebonyolításra kerülő kötvénykibocsátásban, amit a Sziget Kft. működésére és az abból származó eredmény, másrészt az Est Media egyéb médiatevékenységéből származó eredményére alapoznak. Amenníiben a kibocsátás nem hoz sikert, úgy az Est Média nyilvános pályázat keretében eladja részesedését a Sziget Kft.-ben írja – a Portfolio.hu.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.