szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újabb öt évre Murányi Lászlót választották a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatójának a társaság ötéves ciklusát lezáró és tisztújító közgyűlésén csütörtökön - közölte a társaság az MTI-vel.

A közlemény szerint a közgyűlésen, amely elfogadta az elmúlt 5 év, valamint a 2011. év szakmai és pénzügyi beszámolóit, emellett az idei üzleti tervet és a következő 5 év stratégiai prioritásait, a vezérigazgató kiemelte: a Coop üzletlánc a válságban is meg tudta őrizni eredményességét. 

Hozzátette: a fogyasztás folyamatos csökkenése mellett a teljesen magyar tulajdonban lévő, 700 kis- és középvállalkozással, az ország legnagyobb franchise rendszereként működő kiskereskedelmi lánc az elmúlt öt évet nagyjából azonos szintű, évi 510 milliárd forintos árbevétellel zárta. A vezérigazgató a stratégiai program részeként hangsúlyozta: az üzletlánc több irányú fejlesztéssel igyekszik elérni azt, hogy még inkább megállja a helyét az erősödő piaci versenyben. 

Ezek közül elsőként emelte ki az informatikai programot. A közel hatmilliárd forintos beruházás keretében ma már 58 vevőközpont 1052 boltja csatlakozott az integrált informatikai rendszerhez, ezek a lánc forgalmának több mint felét adják. 2007 óta zajlik a Coop boltmegújítási programja is, az eddig több mint 2 milliárd forintba kerülő beruházást a tervek szerint 2012 végére zárja le a csoport.     Tavaly indult a Coop törzsvásárlói kártya programja, amelynek sikerét a beszámoló szerint jól mutatja, hogy az első évre tervezett 300 ezer helyett 600 ezer kártyát igényeltek a vásárlók, akik árengedmények mellett különböző szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Idén a törzsvásárlói létszám elérheti az egymilliót.

Murányi László elmondta: a Coop Csoport felelősen működő vállalatként a versenyképes eredményes gazdasági tevékenységen túl nagy hangsúlyt fektet 30.000 munkatársának továbbképzésére, szakmai és fejlesztési tréningek szervezésével a karrierépítést folyamatosan biztosítja számukra. Kiemelten fontosnak tartja cég a felhalmozott tudás megőrzését, a szakmai utánpótlás nevelését is. A közgyűlés az igazgatóság elnökének választotta Csepeli Lajost, a Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatóját.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!