szerző:
hvg.hu

Autószalont nyitott Budaörsön a Hyundai Gablini, a százmilliós, teljesen saját erőből megvalósított beruházás öt új munkahelyet teremt.

Azúj egység idén mintegy 60 autó eladásával számol − mondta Gablini Gábor, a Gablini Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a Napi Gazdaság Online szerint. A Hyundai Magyarországon 3, Európában pedig 3,4 százalékos piaci részesedést ért el 2011-ben, az idei tervek szerint a márka az itthoni piacon is a 3−3,5 százalékos súlyt célozza, ami nagyjából 1500 autó értékesítését jelenti. Tavaly itthon és a kontinensen is értékesítési rekordot ért el a gyártó, Európában közel 400 ezer autót adott el, ami 11,8 százalékkal múlja felül a megelőző évi eredményt, miközben az újautó-piac összességében 1,4 százalékkal zsugorodott.

A Hyundai európai piaci részesedése az idei első negyedévben érte el a 3,3 százalékot, ami arra utal, hogy a márka modelljei egyre népszerűbbek a kontinensen. Mindez az intenzív modellfejlesztésnek köszönhető, főként az eladások szempontjából fontos új i30-as és i40-es modelleknek − fogalmazott Markó Zoltán, a Hyundai Holding Hungary ügyvezető igazgatója.

A Gablini-cégcsoport öt telephellyel, közel tíz szalonnal öt autómárkát forgalmaz, 130 főnek biztosít munkát. Az új Hyundai-szalont egyelőre nem követik további bővítések.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videó: kemény, ahogy fényes nappal szedik ki a tolvajok a Toyota Priusokból a katalizátorokat

Videó: kemény, ahogy fényes nappal szedik ki a tolvajok a Toyota Priusokból a katalizátorokat

A berlini utcákon nagy csata dúl az éjszaka királya címért

A berlini utcákon nagy csata dúl az éjszaka királya címért

Két pályán is vesztésre áll a kormány

Két pályán is vesztésre áll a kormány

Benzema mesterhármasával nyert a Real Madrid a La Ligában

Benzema mesterhármasával nyert a Real Madrid a La Ligában

A magyar munkavállaló azt a pénzt szereti, amit azonnal elkölthet

A magyar munkavállaló azt a pénzt szereti, amit azonnal elkölthet

Miért nem a katolikus egyház fizeti a Notre-Dame felújítását?

Miért nem a katolikus egyház fizeti a Notre-Dame felújítását?