Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Videoton vállalatcsoport egymilliárd forinttal növelte tavalyi árbevételét, a 2010. évi 89,2 milliárd forint után 2011-ben 90,2 milliárd forint árbevételt ért el - mondta Sinkó Ottó, a magyar tulajdonú vállalkozás vezérigazgatója az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint a vállalatcsoport tavalyi üzemi eredménye a 2010-hez hasonlóan alakult, 2010-ben 6,7 milliárd forint, tavaly 6,69 milliárd forint volt. A vállalat adózás előtti eredménye a 2010. évi 8,1 milliárdhoz képest a múlt évben 8,6 milliárd forint lett. A mintegy nyolcezer dolgozót foglalkoztató cégcsoport magyarországi munkavállalóinak létszáma 2010-hez képest nem változott tavaly, a bulgáriai üzemben viszont, a vállalkozás egyik ottani vevőjének megszűnése miatt, négyszázzal csökkent.
Sinkó Ottó szerint a Videoton eredményességéhez nagymértékben hozzájárult, hogy a korábbi években növelte termelőkapacitásait és új üzletekkel alapozta meg a tavalyi évet. A cégcsoport két éve intenzív technológiai bővítésbe fogott, és annak keretében tavaly ötmilliárd forint értékű beruházást valósított meg.
Az idén több új üzletnek, valamint a forintárfolyam alakulásának köszönhetően, az európai szerződéses gyártási piac szűkülése ellenére, euróban számolva 2-3 százalékkal, forintban pedig 8 százalékkal növelte 2011 hasonló időszakához képest árbevételét a Videoton. Nőtt munkavállalóinak a létszáma is, a múlt év végéhez képest háromszázzal több dolgozót foglalkoztat.
Az idén is folytatódik a cégcsoportnál két éve megkezdett beruházási program, az év eddigi szakaszában egymilliárd forint értékű beruházás történt. Azok mintegy fele az elektronikai szerelést végző, az autóiparhoz, valamint az ipari elektronikához kapcsolódó cégeknél valósult, illetve valósul meg, de a fejlesztések a teljes vertikumra kiterjednek. Az év hátralevő részében nagyobb súlyt kapnak majd azok a beruházások, amelyek nem az elektronikai szereléshez kapcsolódnak. A fejlesztéseket tőkeerejének köszönhetően saját forrásból finanszírozta tavaly és valósítja meg az idén is a vállalkozás. Sinkó Ottó szerint az európai gazdaság várható lassulása ellenére is eléri majd a négymilliárd forintot az idei fejlesztések értéke.
Az idei évre nem tervez új akvizíciókat a Videoton, két korábban megszerzett, sikeresnek bizonyult üzletének - egy szellőzőrendszereket, illetve finommechanikai rendszereket készítő vállalkozásnak - a cégcsoportba való integrálását végzi el. Bár az idei év eddig kedvezően alakult a Videoton számára, a vezérigazgató "meg lenne lepve", ha a kezdeti lendület kitartana az év végéig, miután a világ szinte minden részén - így Európában is - lassulóban van a gazdaság növekedése.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.