Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A gyógyszeripari hatóanyagokat és vegyipari alapanyagokat fejlesztő és előállító Ubichem csoport új tagja, az Ubichem Pharma Manufacturing Kft. (UPM) 1,5 millió eurót kapott az Euroventures IV kockázati tőkebefektető alaptól és egy magánbefektetőtől a cég budapesti gyáregységével kapcsolatos beruházásokra.
Az Euroventures keddi közleménye szerint a UPM fel szeretné futtatni a nagyobb mennyiségű alapanyagok gyártását a gyógyszeripar, a vegyipar és a szerves félvezetők gyártói számára. A befektetést az Európai Unió Jeremie Alapja és a Svájci-Magyar Együttműködési Program tette lehetővé.
A közlemény szerint az Ubichem cégcsoport egyedülálló pozícióba került a régióban azáltal, hogy a UPM megkezdte az 55 ezer négyzetméteres gyártóegység üzemeltetését. A csoport mostantól a gyógyszeripari és vegyipari alapanyagok kutatás-fejlesztésén és a kísérleti stádiumban lévő gyógyszerhatóanyagok előállításán túl képes nagy mennyiségű alapanyag gyártására is.
Az Ubichem cégcsoport 160 főt foglalkoztat. "Magyarország mindig is elöl járt a kémiai kutatásban. Befektetésünk az UPM-be tovább erősíti e pozíciót és jelentős tényezővé teszi a cégcsoportot a gyógyszeripari és vegyipari alapanyagok gyártásában Európában" - idézi a közlemény Tánczos Pétert, az Euroventures igazgatóját.
Az Ubichem Pharma Manufacturing Kft. az Euroventures IV alap hetedik befektetése.
Az Euroventures Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. Közép-Kelet Európa vezető, független kockázati tőkebefektetője. Az Euroventures csapata 1989 óta több mint 40 alkalommal fektetett be nemzetközi ambíciókkal rendelkező magyar vállalatokba. A cég 2010 óta kezeli az európai uniós Jeremie-program részeként létrejött Euroventures IV társbefektetési alapot, amely a Svájci-Magyar Együttműködési Program hozzájárulásával 7,1 milliárd forintra bővült.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.