Megállapodott az Alba Volán a hiányáról Székesfehérvárral

A felhalmozott 1,7 milliárd forintos hiányt rendező megállapodást kötött az Alba Volán Zrt. és Székesfehérvár önkormányzata.

  • MTI MTI
Megállapodott az Alba Volán a hiányáról Székesfehérvárral

A szerződés pénteki aláírásakor Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy a hosszú tárgyalások után létrejött megállapodás mérföldkőnek tekinthető. Kiemelte: ez az első alkalom, hogy egy nagyvárosban ilyen szerződést kötnek.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy a tavasszal elfogadott személyszállítási törvény szellemében átalakítsák és hatékonnyá tegyék a közösségi közlekedést. "Bízom benne, hogy a mostani aláírás nem egyszeri alkalom volt, hanem további településekkel is meg tudunk állapodni" - tette hozzá Németh Lászlóné.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester rámutatott, hogy a megállapodás megkötésére azért volt szükség, mert az Alba Volán Zrt., - a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. döntése alapján - szeptember elsejétől felmondta a várossal fennálló szerződését, miután a közösségi közlekedésben a 2006-2007-ben hozott hibás kormányzati döntések miatt 1,7 milliárd forint hiány keletkezett.

A megállapodás szerint az állam és az önkormányzat közösen rendezi az elmúlt években felhalmozódott hiányt. Az önkormányzat 830 millió forint kifizetését vállalta, ebből pénteken 200 millió forintot át is utalt az Alba Volánnak, a fennmaradó összeget pedig tíz év alatt kamatmentesen kell kifizetnie - mondta.

Hozzátette, a város továbbra is támogatja a vállalatot: az eddigi évi 110 millió forint helyett jövő évtől 224 millió forintot fordítanak közösségi közlekedésre. Kiemelte, önmagában egy város nem tudja fenntartani közösségi közlekedését, kizárólag megfelelő állami támogatás segítségével működtethető a rendszer.

Október végére készülhet el az új menetrend, amely a régi és a nemrégiben elfogadott, majd visszavont menetrend alapján készül el. Ez egy fenntartható, finanszírozható, s az utasok igényéhez igazított új helyi autóbusz-hálózat és menetrend lesz - fogalmazott a polgármester.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.