Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A Continental, a Knorr-Bremse, a Mercedes-Benz és az RWE képviselői is részt vettek a Német Üzleti Fórumon, ahol a kormány és a cégek megállapodtak: rendszeres informális találkozókon folytatják a párbeszédet.
A Német Üzleti Fórum keretében a Magyarországon működő legnagyobb német vállalatok képviselőivel tárgyalt szombaton Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A tárgyaláson Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár is részt vett.
A többek között a Continental Automotive Hungary Kft., a Knorr-Bremse Hungária Kft., az RWE Hungária Kft., valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. vezetőivel folytatott informális megbeszélésen szó volt a magyar kormányzati döntéseknek a vállalati szektorra gyakorolt hatásairól, továbbá értékelték a kormány és a fórumon részt vevő cégek stratégiai partnerségét.
Havasi Bertalan közleménye szerint a felek kifejezték szándékukat, hogy a legnagyobb ipari munkaadókként a magyar gazdaságban fontos szerepet játszó német vállalatok és a magyar kormány rendszeres, informális találkozókon folytatják a párbeszédet, és megvitatják egymás észrevételeit, javaslatait a képzés, a rugalmas foglalkoztatás, a fejlesztési támogatások, az infrastruktúra-fejlesztés és az adópolitika kérdéseiben.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!