Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint végrehajtható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozata, amelyben felmondta a Neo FM-et működtető FM 1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését.
A médiatanács június 20-án határozott arról, hogy súlyos és tartós szerződésszegés miatt felmondja a médiaszolgáltatási díjat sem fizető Neo FM médiaszolgáltatási engedélyét. A hatóság közlése szerint a médiavállalkozás tartozása azóta megközelítette az egymilliárd forintot.
Bár a rádiót működtető FM 1 Zrt. a döntést a bíróságon megtámadta, a bíróság pedig az eljárás kezdetekor annak végéig a hatósági határozat végrehajtását felfüggesztette, a Fővárosi Ítélőtábla végzésében az szerepel, hogy a médiatanácsi határozatba foglalt következmény érvényesítése nem odázható el.
A bíróság ezt azzal indokolta: a határozat végrehajtásának felfüggesztése a törvény szerinti közérdek érvényesülésének, valamint a műsorszolgáltatói piaci versenynek a csorbulásával járna, amelyeket súlyosabb következménynek kell értékelni, mint a műsorszolgáltató bevételszerző érdekét.
A szóvivői iroda a közleményben emlékeztet arra, hogy a médiatanács többször próbált mentőövet nyújtani a fizetési nehézségekkel küzdő rádiónak. Utolsó lehetőségként a hatóság egy mentőcsomagot dolgozott ki a Neo FM számára, amely "kedvező részletfizetési lehetőséget és a 40 millió forintos késedelmi kamat elengedését tartalmazta" - idézte fel a hatóság. A rádiót üzemeltető vállalkozás tulajdonosai továbbra sem fizettek díjat, nem biztosítottak bankgaranciát, a megállapodásokat nem tartották be és az utolsó mentőcsomaggal sem éltek.
"Az üzleti vállalkozás folytatólagos szerződésszegő magatartását a hatóság nem tudta másként értelmezni, mint hogy a rádió vezetése lemondott a csatornáról és maga kívánja bezárni a rádiót. A tulajdonosok voltaképpen maguk mondták fel médiaszolgáltatási szerződésüket" - olvasható a közleményben. Ezek után a rádió csődeljárást kért saját maga ellen és bírósági eljárás indított a médiatanács szerződésbontása miatt - fűzték hozzá.
A Fővárosi Ítélőtábla a végzésében - amelyből a hatóság közleménye idéz - az szerepel: az FM 1 Zrt. a részletfizetési kedvezmény dacára nem tett eleget a díjfizetésnek, bankgarancia állítási kötelezettségének, és olyan csődeljárás alatt áll, amelyet maga kezdeményezett.
"Ez a helyzete nem rajta kívül álló okra vezethető vissza, hanem arra, hogy kötelezettségeinek nemcsak az állammal, hanem másokkal szemben sem képes eleget tenni. Maga volt az előidézője tehát annak, hogy a műsorszolgáltatókkal szemben támasztott törvényi kritériumoknak nem felel meg" - szerepel a végzésben, azzal együtt, hogy az ilyen szervezetnek a törvény szerint a műsorszolgáltatási piacon nincs helye.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”