Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Gazdasági Versenyhivatal idén közel 110 ügyet zárt le, és körülbelül ugyanennyi eljárást indított. Változatlanul a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyek teszik ki a lezárt és indított ügyek többségét, mintegy 55-60 százalékát - mondta Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az MTI-nek adott évértékelő interjúban.
A jövő év első negyedében ágazati vizsgálat indul, ennek előkészítése jelenleg is tart. A kormány jogalkotási programja szerint napirenden van a versenytörvény módosítása is. Célja az összefonódások ellenőrzésének hatékonyabbá tétele. A tervezett változtatások érintik az iratbetekintéssel, az előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatással, illetve az utóvizsgálat és a kötelezettségvállalás jogintézményével kapcsolatos eljárási rendelkezéseket is. A hivatal működésével összefüggően pedig a versenytörvény és a közigazgatási hatósági eljárásra vonatkozó általános szabályozás, illetve a köztisztviselői jogviszonyra vonatkozó új szabályozás összhangjának erősítése a cél.
A hivatal 2012-ben a válság ellenére több összefonódással kapcsolatos kérelmet bírált el, mint az előző évben, szám szerint 33-at. Az elnök szerint ennek az aktívabb állami szerepvállalás az oka, minden ötödik fúziós ügyben tapasztalható az állami részvétel. A lezárt kartellügyek száma nagyjából az előző évihez hasonlóan alakult, a 2012-ben kiszabott bírság összege mintegy 2 milliárd forintot tett ki.
Változatlanul rengeteg panasz érkezik a hivatalhoz, de ezeknek csak kis hányadából - mintegy 5 százalékából - indul versenyfelügyeleti eljárás. Az idén februárban bevezetett új fúziós űrlap az eljárás gyorsítását, a bírságközlemény pedig az átláthatóságot, a nagyobb kiszámíthatóságot növeli. Az egyszerűbb összefonódásokat 15-30 nap alatt intézi el a hivatal, ez a korábbi időtartam fele, harmada.
A fogyasztóvédelmi ügyek között változatlanul jelentős számban szerepelnek a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos eljárások. Juhász Miklós szerint egyértelmű, hogy pusztán a versenyfelügyeleti eszköztár nem elegendő e tevékenység visszaszorítására, ezért az ilyen ügyekben a társhatóságokat (NAV, rendőrség) és a cégbíróságot is megkeresi a hivatal. A jogalkotónak is jelzett a GVH, sőt széles körű médiakampányt is indított "Ne dőljön be!" címmel.
A kartellek elleni hatékony fellépés egyik fontos eszköze lehet a Közbeszerzési Hatósággal való együttműködés. Ennek kereteit a jogszabályi rendelkezések alapján a két hivatal között ez év decemberében aláírt együttműködési megállapodás tartalmazza. A jövőben bármilyen agrárterméket érintő ügyben csak nagyon alapos megfontolás után indokolt kartell eljárást indítani, mert a szakmaközi törvény módosítása a bírság kiszabását ellehetetleníti. Az úgynevezett dinnyeügyben a hat kereskedelmi lánc és a két szakmaközi szervezet ellen indult eljárást - a novemberben elfogadott törvénymódosítás értelmében - felfüggesztették. Az elnök problémának látja, hogy a törvény nemcsak a termelők esetében teszi lehetővé a kartellezés alóli mentesülést, hanem bárkinek, így az áruházláncoknak, a nagy felvásárlóknak, a feldolgozóknak is, amennyiben mezőgazdasági termékről van szó.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas szintű korrupció üldözésének hiánya, akadályok az Integritás Hatóság előtt, Szuverenitásvédelmi Hivatal által üldözött újságírók, és nyomás alá helyezett külföldi vállalatok – nem szűkölködik kritikákban az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Miközben sok helyütt ismét heves zivatarok vannak, felmerül a kérdés: vajon a jövőben több ilyen várható?
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.