Ha látványos, akkor rendben van. Ha pedig elmagyarázható, akkor nagyon rendben van. Általában így gondolkozik egy újságíró, ha korrupciós ügyet kell feldolgoznia. Mert a korrupció amúgy maga az unalom: jogszabályokat, jogszabály-módosításokat, törvényeket, eljárásokat és persze magát a törvénytelenséget kell bemutatni. Köznapian szólva: a csűrés-csavarást.

Ezért, amikor a korrupció szóba kerül, legtöbbször egy közlekedési eszköz beszerzésének (típust direkt nem írok), egy útszakasz megépítésének (helyszínt direkt nem írok) vagy egy ingatlanfejlesztésnek (funkciót direkt nem írok) a történetét olvashatjuk. Vagy csak egy cégről van szó, amely furcsa mód kedvezményezettje azoknak az üzleti viszonyoknak, amikor az állam vagy az önkormányzat az egyik szereplő.

A 2009-ben kirobbant önkormányzati korrupciós botrányok érthetőek voltak és látványosak, és úgy tűntek, könnyen bizonyíthatóak. Mindenki el tud képzelni egy nokiás dobozt tele pénzzel, és azt is mindenki érti, ha egy önkormányzat jóval olcsóbban ad el egy házat egy ismerősnek, mint amennyit az tényleg ér. Ezek a látványos ügyek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a felmérések szerint a magyarok az önkormányzatokat kifejezetten korruptnak tartják.

Nokiás doboz: szállóige lett

hvg.hu

Nem olyan rossz, mint gondoljuk

Az önkormányzati korrupció erős, de a helyzet javul - mondta a hvg.hu-nak Szegvári Péter önkormányzati szakértő. Szerinte az önkormányzati korrupciót azért gondoljuk erősnek, mert szem előtt van, a helyi lakosok a saját bőrükön érzik, ha nem elég átlátható egy-egy ügyintézés, vagy érthetetlenül lassú egy engedély beszerzése. De Szegvári szerint nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbbször azoknak vannak korrupciós élményeik, akik lefizettek valakit – tehát pont olyan korruptak, mint a pénzt elfogadó tisztviselő. Talán ezért is van, hogy gyakorlatilag a társadalmi kultúra része lett az, hogy az önkormányzatnál azt hiszik az ügyfelek, hogy fizetni kell.

Szegvári Péter szerint ha átláthatóbbak lennének az önkormányzati szabályok, sokat javulna a helyzet. Ugyanis még mindig nagyon sok területen van egyéni döntési jogkör, vagy egyéni méltányosság – amiről az íróasztala mögött dönt a tisztviselő. Ha ezekből kevesebb lenne, és ezeket is csak nyilvános üléseken lehetne megszavazni, akkor ez sokat segítene. De a társadalmi kontrollnak akkor is nagy szerepe van: az üléseken legyenek ott újságírók, lokálpatrióták és az érintettek. Ma róluk, de bevonásuk és jelenlétük nélkül születnek döntések. Szegvári ezzel kapcsolatban az önkormányzat felelősségét is kiemeli: általában az ülések időpontját és tematikáját nem szokták nagydobra verni. (És van, amikor az önkormányzati képviselők is csak a helyszínen, xeroxmelegen vehetik készbe először az előterjesztéseket. – a szerk.)

Javítana a helyzeten az is, ha legalább az önkormányzati közbeszerzéseknél elterjedne az elektronikus aukció. Vagyis, amikor az ajánlattevők egy webes felületen, anonim módon versenyeznek egymással, és a legolcsóbb ajánlat győz.

A lobbi pedig egyáltalán nem rossz

Szegvári Péter szerint az önkormányzatoknál tapasztalt vagy vélt korrupció rontja a lobbizók helyzetét is – pedig a jó lobbival mindenki jól jár. A klasszikus definíció alapján ugyanis a lobbizó azért dolgozik és közvetít, hogy az ügyfele – például egy vállalat ­– és az önkormányzat is jól járjon egy jogszabály-módosítással, vagy egy eljárás megváltoztatásával. Vagyis ami jó lesz a cégnek, az jó lesz a közösségnek is.

Ami alapvető szabály: a lobbista a tiszteletdíján kívül nem kap pénzt, az önkormányzat munkatársai meg pláne nem kapnak. A lobbista pedig még a döntés előkészítésében és magában a döntéshozatalban sem vehet részt. Tehát a lobbistának érvelnie kell és egyeztetni, az önkormányzatnak meg ezek alapján dönteni.

Ilyen értelemben egyébként a klasszikus pályázatírói munka is lobbizásnak számít. Egy európai uniós pályázatnál ugyanis a pályázatíró feladata, hogy megtalálja azokat az elemeket, amelyek miatt az adott beruházás valóban közérdekű és a pályázónak is megéri. Ezen analógia alapján még a főváros is végez lobbimunkát. A részben a főváros által szervezett Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány ugyanis pályázatírást is végez.

Több jó példa is van a sikeres önkormányzati lobbira: a dél-budai és -pesti kerületekben például jelentős közműfejlesztéseket végeztek el áruházláncok azért, hogy építési engedélyt kapjanak. Sikeresen lobbiztak a belvárosi önkormányzatoknál a romkocsmák és a szórakozóhelyek tulajdonosai is a hosszabb nyitva tartás érdekében. Ebbe még a látogatók is beszálltak. A rövidített nyitvatartási idő ellen tiltakozó legújabb Facebook-csoportnak a cikk írásakor már majdnem 9000 tagja volt.

A lobbi és a korrupció persze összeérhet, de akkor azt korrupciónak szabad csak hívni. Szegvári szerint ha egy pályázati kiírásban sok a szubjektív elem vagy az egyéni döntés, akkor az ugyanúgy gyanús, mint amikor egy önkormányzati eljárásban vannak ilyen elemek. (Arról nem is beszélve, amikor egy közbeszerzési pályázati kiírás vagy egy közgyűlési előterjesztésről kiderül, hogy egy iparági szereplő ügyvédjének, szakértőjének a számítógépén készült – a szerk.)

Mr. 10%: Korrupció Barátai Anonim Szakszervezet

A hvg.hu-nak nyilatkozó vállalkozók is a sok egyéni döntésre panaszkodtak, és arra, hogy a helyi szinten hozott és alkalmazott szabályok sokszor nem egyértelműek, mintha kifejezetten a kiskapuk alkalmazására írták volna őket. A Transparency International egyik tanulmányában az idézett üzletemberek nevet is adtak a kiskapuknak: Mr. 10%.

„Ha valaki Magyarországon akar befektetni (pl. egy irodaépületet, egy bevásárló- vagy ipari központot akar nyitni), az önkormányzati építési engedélyért legalább a beruházás 10%-ának megfelelő vesztegetési összeget kell adjon” – vallották egybehangzóan a nemzetközi szervezet magyar tagozatának nyilatkozó vállalkozók. A 10%-ért cserébe könnyebb az ügyintézés, nem akadékoskodik a jegyző, „minden sínen van”.

A hvg.hu-nak név nélkül nyilatkoztak szórakozóhely- és étterem-tulajdonosok, akik elmondták, örülnének egy 10 százalékos, vagy akár magasabb sarcnak. Mert az legalább átlátható, de egy átlagos éttermet annyi hatóság ellenőrizhet – és annyiféle indokkal –, hogy gyakran a tulajdonosok sem tudják, milyen céllal vizsgálják például épp a szellőztető berendezéseket. Ha pedig valamit ki kell járni az önkormányzatnál, akkor egy-egy kerület vállalkozói gyakran segítik is egymást: akinek jó kapcsolata van egy magasabb beosztású hivatalnokkal, akkor az gyakran a többi vállalkozót is képviselve kér találkozót. Az elbeszélésük szerint alpolgármesterrel, jegyzővel, vagy önkormányzati frakcióvezetővel érdemes jóban lenni. Az egyik kocsmatulajdonos a hvg.hu-nak elmondta: neki csak akkor sikerült elérnie, hogy megnyithassa üzletét, amikor találkozott a város egyik fontos beosztású vezetőjével.

Kivonás-bevonás

A rendszerváltozás után az önkormányzati szférában a leggyakoribb és értékben legnagyobb korrupciós kockázatot hordozó helyzetek a földek külterületből belterületbe vonásánál, a telkek beépíthetőségének a meghatározásánál, a műemléki védettség megadásánál (vagy még inkább: a jelzés elmulasztásánál), esetleg egy műemléki rekonstrukció paramétereinek a megállapításánál (hány lakást lehet elhelyezni egy adott belmagasságban) adódtak. Máig vannak több éve elhúzódó belterületbe-vonási ügyek: építőipari forrásból úgy tudjuk, hogy Pest megyében sok hektárnyi olyan terület van, amelyet az önkormányzat hajlandó lenne építési telekké átminősíteni, de a vállalkozó nem tudja, vagy nem akarja kifizetni ennek az „árát”.

Szegvári Péter szerint a helyzet azért javult: szerinte ma már sokkal nehezebb és drágább fennmaradási engedélyt kapni egy-egy szabálytalanul felhúzott épületre. Régebben még irodaházakat is felépítettek jogerős építési engedély nélkül – abban bízva, hogy jó kapcsolatokkal, kenőpénzzel megkapják majd a fennmaradási engedélyt. A kiszabott büntetésről is sokszor egyéni elbírálás alapján döntöttek – nyilván itt is számíthatott, volt-e kenőpénz. Az új építési törvény már sokkal szigorúbb: fennmaradási engedélyt nehezebben és drágábban adnak, ráadásul könnyebben elrendelik a bontást is. Szegvári szerint ma már azt is sokkal jobban ellenőrzik, hogy egy-egy önkormányzat kinek ad lehetőséget arra, hogy kibéreljen egy önkormányzati lakást. Kizáró ok például, ha a pályázónak van a nevén egy másik beköltözhető lakás, vagy magas a jövedelme. Így a jó kapcsolatokkal rendelkező üzletemberek már nem tudnak értékes belvárosi lakásokat szociális alapon alacsony áron bérelni. Más kérdés, hogy a legtöbb önkormányzat a lakásingatlan vagyonának jelentős részét már eltapsolta: alig vannak olyan ingatlanok, melyekből érdemi bevételre tehetnének szert a bérbe adásukkal vagy az értékesítésükkel.