Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Továbbra is gondok vannak a jótállás és szavatosság területén, a fogyasztók még mindig nem kapnak megfelelő tájékoztatást jogaikról, ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) továbbra is indokoltnak tartja a téma átfogó ellenőrzését.
A fogyasztóvédők tavaly 9 hónapon át ellenőrizték a jótállással, szavatossággal kapcsolatos ügyeket, a fogyasztói kifogásokat, az intézkedéseket, a fogyasztói igények érvényesítését.
A 2012. január 23. és november 2. közötti ellenőrzéseket összefoglaló jelentés szerint a területi felügyelőségek 795 vizsgált kereskedelmi egységben tártak fel valamilyen jogsértést. A határozatok többsége kizárólag kötelezést tartalmazott, a jogsértés súlyára tekintettel 273 esetben szabtak ki bírságot 67,4 millió forint összegben.
A felügyelők 327 alkalommal vizsgálták a fogyasztói kifogásokról felvett jegyzőkönyvek meglétét, valamint azok tartalmát, jogsértést 208 esetben tapasztaltak, és 151 esetben egyáltalán nem vettek fel jegyzőkönyvet.
A jótállási jegy kiállításával kapcsolatos kereskedői gyakorlatot 692 esetben ellenőrizték, és 320 esetben tártak fel valamilyen szabálytalanságot. A kifogások csaknem egyharmada abból adódott, hogy a kereskedők a termék vásárlásával egyidejűleg nem adtak át jótállási jegyet, továbbá, az átadott dokumentumok több mint egyharmada hiányosnak bizonyult.
A felügyelőségek 1724 esetben vizsgálták, hogy a vállalkozások által, a szavatossági, illetve a jótállási jogokkal kapcsolatban nyújtott tájékoztatásokat, és a feltárt jogsértések 25 százalékos aránya magasabb volt tavaly az előző évi 20 százaléknál. Az összefoglaló jelentés szerint a kifogások legtöbbször abból adódtak, hogy a vállalkozások félrevezető tájékoztatást nyújtottak a szavatossági, illetve a jótállási határidőkről.
A témavizsgálat során 1186 vásárlók könyvébe tett fogyasztói bejegyzést néztek át, és a tapasztalatok azt mutatták, hogy bár a kifogásolási arány mindössze 15 százalékot tett ki, viszont ennek 61 százalékában a kereskedők egyáltalán nem válaszoltak a vásárlók könyvébe tett fogyasztói panaszra.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.