Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Minőségi probléma miatt az IKEA leállította a torta szállítását, de egyetlen országból sem vonták ki a terméket, s sem is terveznek ilyen intézkedést – helyesbítette a korábbi híreket a cég két szóvivője.
A svéd IKEA bútoráruház nem vonja ki a forgalomból a mandulás csokitortáját egyetlen országból sem – nyilatkozta Ylva Magnusson és Sara Paulsson, az IKEA két szóvivője szerdán; korábban a hírügynökségek azt közölték, hogy a svéd cég 23 országból hívja vissza a termékét, miután a kínai hatóságok coliform baktérium nyomaira bukkantak benne.
Ylva Magnusson kifejtette, látták a hírügynökségek anyagait, s kérték, hogy helyesbítsenek. Mint mondta, minőségi probléma miatt az IKEA leállította a torta szállítását, de egyetlen országból sem vonták ki a terméket, s sem is terveznek ilyen intézkedést.
A kínai hatóságok tavaly novemberben foglaltak le és semmisítettek meg egy tortaszállítmányt.
A szóvivő szerint az IKEA áruházaiba nem került ezekből a tortákból. Kifejtette, a cég a szállítókkal együtt ellenőrzi a szállítás minden egyes láncszemét. A torták készítője és szállítója az Almondy svéd vállalat, amely a többi között a svéd belső piacra és az IKEA külföldi áruházaiba is visz belőle. A termékkel kapcsolatban eddig nem volt panasz.
A magyarországi IKEA korábban arról tájékoztatott, hogy nem került Magyarországra a coliform baktériumot tartalmazó mandulás csokoládétorta szállítmányból. A társaság közleményében úgy fogalmazott: "az érintett termékeknek semmilyen egészségkárosító hatásuk nincs, azonban minőségi és egészségügyi okokból minden más baktériumra kiterjedő vizsgálatot végeztek. A tesztek során semmilyen egészségre káros kórokozót nem találtak".
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.