Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Pénzükért tüntettek csütörtök délután az Arcadom Zrt. alvállalkozói, akik korábban a szegedi CE Glass Industries szatymazi központjának építkezésén dolgoztak. Szabó Bálint, a károsultak közül hat alvállalkozót képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a központ azt mondta: ügyfelei igazolt teljesítéssel és befogadott számlával rendelkeznek, pénzüket mégsem kapták meg. A CE Glass 2012 márciusában átadott szatymazi központja uniós támogatással, csaknem 3 milliárd forintból épült meg.
Felháborodással értesültek arról, hogy a CE Glass cégcsoport gálavacsorával egybekötött gyárlátogatásra hívta csütörtök délutánra partnereit, köztük olyan cégeket is, akik elvégezték munkájukat, de a mai napig nincsenek kifizetve – mondta Szabó Bálint.
A szervező felidézte: csaknem egy évvel ezelőtt is demonstráltak az ügyben. Akkor addig jutottak, hogy a fővállalkozó, Arcadom Zrt. - akit a tájékoztatás szerint nem fizetett ki a megrendelő -, saját vagyonából részben kártalanította az alvállalkozókat, akiknek csak töredékét képviseli a Likvid Kontroll Kft.
"A felek korábbi állításával szemben, mintegy 10 hónappal ezelőtt azonban az Arcadom Zrt., mint fővállalkozó büntetőfeljelentést tett a CE Glass-ügy kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányságon" - mondta Szabó Bálint. Hozzátette: tudomása szerint az ügyben a nyomozást néhány héttel ezelőtt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vette át, amit megerősített az Arcadom Zrt. és a hatóságok is.
"Ez alapján azt gondoljuk, alaposan feltételezhető, hogy a jelentős közpénzből megvalósult beruházásnál - ahol több száz millió forint értékben nincsenek kifizetve az alvállalkozók -, bűncselekmény történt. Azt állítjuk, hogy valaki eltüntette az alvállalkozóknak járó pénzt" - fogalmazott a demonstráció szervezője.
A Liqvid Zrt. hat vállalkozót képvisel, de az Arcadom Zrt.-től kapott információik szerint több tucatra rúg a ki nem fizetett alvállalkozók száma. A körülbelül 3 milliárd forintos beruházás 10-20 százaléka, 300-600 millió forint "lóg a levegőben" - tette hozzá.
A CE Glass a demonstrációval kapcsolatban közleményt adott ki. Ebben azt írták: csütörtökön értesültek arról, hogy a 2012-ben befejeződött beruházás generálkivitelezője által ki nem fizetett alvállalkozók ötödjére tartanak figyelemfelhívó demonstrációt a cég székháza mellett és ezúttal sem az őket ki nem fizető cég budapesti épülete előtt.
A közlemény szerint álláspontjukat már többször kifejtették: eszerint nem tartoznak az alvállalkozóknak, és sajnálják a generálkivitelező által ki nem fizetett cégeket, de a problémáik megoldására nem illetékesek. A CE Glass csoport ahogy az elmúlt húsz évben, a jövőben is kifizeti szerződött partnerei részére a jogos igényeiket, amivel egyébként tisztában vannak a demonstrálók is, akiknek nincs követelésük a CE Glassal szemben – zárul a közlemény.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.