A brit Vodafone az eddigi nem egészen kétharmadról száz százalékra növelné tulajdonrészét indiai leányvállalatában – írta kedden a Financial Times.

A lap két bennfentesre hivatkozva azt írta: a vállalat még ebben a hónapban vételi ajánlatot tesz a kisebbségi tulajdonosoknak, köztük Adzsaj Piramal milliárdosnak, akinek 11 százalékos részesedése van a Vodafone India cégben.

Ennek a vállalatnak a második legnagyobb az üzleti forgalma a szubkontinens mobilszolgáltatói közül. A hírek szerint kisebbségi részvényes Analdzsit Szing, az indiai leányvállalat elnöke is.

A Vodafone saját számításai szerint 2 milliárd dollárért, vagyis átszámítva körülbelül 435 milliárd forintért meg tudja szerezni a 26 százaléknyi kisebbségi részesedést, de vannak, akik szerint ennél többe kerül a tranzakció az angliai székhelyű konszernnek.

Indiában júliusban fogadták el azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a külföldi távközlési cégek az eddigi legfeljebb 74 százalék helyett 100 százalékos tulajdonosai legyenek indiai leányvállalataiknak. A módosítás célja, hogy több külföldi tőkét csalogassanak be a dél-ázsiai országba, serkentsék a gazdasági növekedést és megállítsák az indiai rúpia esését.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az ukrán elnökválasztás eddigi talán legbizarrabb incidense ez volt

Az ukrán elnökválasztás eddigi talán legbizarrabb incidense ez volt

ifj. Vidnyánszky Attila: Boldognak lenni nem szégyen

ifj. Vidnyánszky Attila: Boldognak lenni nem szégyen

Ez a hír az ünnepek alatti kereskedelmi forgalomról szól, de mi Rogán Cecíliával illusztráljuk, mert csak

Ez a hír az ünnepek alatti kereskedelmi forgalomról szól, de mi Rogán Cecíliával illusztráljuk, mert csak

Két pályán is vesztésre áll a kormány

Két pályán is vesztésre áll a kormány

13 millió euróra büntették az erdőtűz okozóit

13 millió euróra büntették az erdőtűz okozóit

Hárommilliót kell fizetnie a pártoknak az adatainkért

Hárommilliót kell fizetnie a pártoknak az adatainkért