Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Zalaegerszegi Törvényszék sikkasztás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt három évre felfüggesztve egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a pölöskei Bognár Szörp Kft. volt ügyvezetőjét pénteken, az ítélet még nem jogerős. A csődbűncselekmény vádja alól viszont felmentették az egykori cégvezetőt.
A vádirat szerint a volt ügyvezető 2009 márciusában – röviddel a kft. felszámolásának elrendelése előtt – bérbe adta a cég által lízingelt (a lízingbeadó tulajdonát képező), közel 142 millió forint értékű gyártósort, holott a szerződést a lízingbeadó már korábban felmondta, ezért az eszközöket vissza kellett volna szolgáltatni.
A férfi 2008 májusában a Bognár Szörp Kft. ügyvezetőjeként kötött lízingszerződést a palackozó töltőgépsor és kiegészítő berendezések lízingelésére. A szerződési kötelezettségét megszegve, 2009 februárjában 5 évre szóló bérleti szerződést kötött egy kiskőrösi székhelyű céggel, amelynek bérbe adta a kizárólagos tulajdonában álló ingatlanokat, azok felépítményeit, technológiáját, berendezéseit, felszerelési tárgyait.
A lízingcég tulajdonát képező palackozó töltő gépsorral és kiegészítő berendezéseivel is sajátjaként rendelkezett, a bérleti szerződésben pedig valótlan tartalmú nyilatkozatot tett a tulajdonjog bizonyítására.
A törvényszék pénteken hozott ítéletében sikkasztás és közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt egy év nyolc hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, ugyanakkor előzetes mentesítésben részesítette a volt ügyvezetőt.
A bíró az indoklásban elmondta, a sikkasztással okozott kár megtérült. Az eljárás során az is bebizonyosodott, hogy az ügyvezető – annak ellenére, hogy a cég könyvelője már 2008-ban felhívta a figyelmét, hogy az ésszerű működtetés keretein belül kell gazdálkodni – biztosítani kívánta a szörpüzem további működését, az alkalmazottak érdekeit szem előtt tartva, a társaság erejét meghaladóan foglalkoztatta a dolgozókat. Az ügyész, a vádlott képviselője és a vádlott 3 nap gondolkodási időt kért, ezért az ítélet nem jogerős.
A Bognár Szörp Kft. taggyűlése 2009 májusában döntött a társaság végelszámolásáról. A felszámolási eljárás során 63 hitelező jelentett be összesen 2,5 milliárd forintot meghaladó hitelezői igényt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.