Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Pápai Asztalos Kft. végzi az Országház alsóházi üléstermének átalakítását mintegy 46,8 millió forintért. A padsorok felújítását február végéig kell befejezni.
Az Országgyűlés sajtófőnöke, Szilágyi Zoltán ezt azt követően közölte, hogy eredményesen lezajlott a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás az alsóházi ülésterem berendezéseinek részleges belsőépítészeti átalakítására.
Négy komoly szakmai referenciákkal rendelkező cégtől kért ajánlatot az Országgyűlés Hivatala – ismertette –, közülük kettő pályázata volt érvényes. Mindkét ajánlat megfelelt a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ által kiadott jogerős hatósági engedélyben megfogalmazott elvárásoknak – tudatta. Elmondta azt is: a STILFA-MI Kft. ajánlata csaknem tízmillió forinttal magasabb volt a nyertesénél.
Emlékeztetett: a Pápai Asztalos Kft. végezte a nemrégiben átadott Liszt Ferenc Zeneakadémia rekonstrukciós munkái közül a zsöllyeszékek bontási és felújítási munkálatait, a kisterem falburkolatainak, a könyvtári könyvszekrények és a tanterem falburkolatának felújítását. Dolgoztak továbbá az Országházban is – 2005-ben és 2009-ben –, amikor az Országgyűlési Könyvtár részére készítettek bútorokat.
Az Országgyűlés Sajtóirodája korábban azt közölte: januárban kezdődhetnek meg a parlamenti ülésterem átalakítási munkálatai, amelyek a tervek szerint április közepére fejeződhetnek be. Ennek során csökkentik a teremben lévő székek számát. Az átalakítás azzal van összefüggésben, hogy az új választási rendszer nyomán a következő parlamenti ciklusban 199-re csökken a jelenleg 386 fős Országgyűlés létszáma.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.