Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A mickolci Tóth László és cége a sör-Oscarnak is nevezett amerikai versenyen nyert aranyérmet.
Most elkezdett söröket készíteni, nyert is vele
Tóth László és cége már a 90-es évek derekára kialakította saját - különleges minőségű sörök főzésére alkalmas - berendezéseit, komplett technológiáit. Sörgyártással csak három éve foglalkoznak, mondta a Figyelőnek a 49 éves miskolci üzletember. Ehhez képest a világ legrangosabb szakmai elismeréseit gyűjtötték csokorba prémium kategóriás söreikkel
Februárban Dublinból hozott el két ezüstérmet a kézműves sörök nemzetközi versenyéről, nemrég pedig az Egyesült Államokban, a lexingtoni Alltech Commonwealth Craft Beer Cupon nyert a Zip's aranyat. Pedig itt 32 ország 45 üzemének több mint ezer terméke közül érdemelte ki a sör-Oscart a miskolci Christmas Ale - írta a Figyelő. A nyertes sört egyébként nem forgalmazzák, mivel az egy különleges karácsonyi kiadás volt, így aki szeretne venni ebből a sörből, annak még egy kicsit várnia kell.
Figyelő / hvg.hu
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.