Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Míg Magyarországon az Eurostat friss statisztikái szerint döbbenetes módon ugrott meg egy év alatt a szegénység és társadalmi kirekesztettség által veszélyeztetettek aránya, addig az Egyesült Államokban a válság előtti szintre csökkent azon felnőttek aránya, akiknek problémát okoz az élelmiszer beszerzése.
Magyarországon az Eurostat frissen publikált kutatása szerint az emberek 33,5 százalékát veszélyezteti szegénységi vagy társadalmi kirekesztettség, ez 5 százalékos ugrást jelent az egy évvel korábbiakhoz képest. Majdnem 3,3 millió magyar ember van ilyen helyzetben az EU statisztikai hivatala szerint. Ezzel pedig bekerültünk az 5 olyan uniós tagország közé, ahol a társadalom legalább harmada kénytelen ilyen helyzetben élni. A súlyos materiális depriváció állapotában pedig a magyarok majdnem 27 százaléka található, ez majdnem 9 százalékos emelkedés 2008-hoz képest. (Súlyos materiális deprivációnak nevezzük azt, amikor az alábbi 9 kategóriából 4 fennáll: 1. nem tudja fizetni időben a bérleti díjat, rezsit, 2. nem tudja megfelelően kifűteni lakását, 3. nem tud megküzdeni váratlan kiadásokkal, 4. nem tud minden másnap halat, húst enni, 5. nem tud évente egy hétre elmenni vakációzni, 6. nincs autója, 7. nincs mosógépe, 8. nincs színes tévéje, 9, vagy nincs (mobil)telefonja.)
Az Egyesült Államokban mindeközben a Gallup kutatása szerint a 2008-as válság előtti szintre csökkent azon amerikaiak aránya, akiknek problémát okoz a megfelelő élelmiszer beszerzése. Jelenleg az amerikaiak 17,2 százalékának jelent ez gondot (ennek a mutatónak a mérését amúgy 2008-ban indították el, azóta ez a legalacsonyabb érték).
A Gallup kutatói megjegyezték, hogy ez annak a jele, hogy a gazdasági fellendülés ezen a területen is érezteti a hatását, vagyis a legalapvetőbb cikkeket is több amerikai tudja megvásárolni, mint korábban. Ráadásul az élelmiszerárak jobban növekedtek 2014 első hat hónapjában, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
A kutatás többi részletéről, hogy melyik jövedelmi kategóriában okoz inkább problémát az élelmiszer megvásárlása, illetve kiknek jelent problémát (afro-amerikaiak, latinók például), ide kattintva lehet többet megtudni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.