Óriásit kaszáltak a magyar-finn meccsel

Az 1-0-s eredményt hozó Eb-selejtező éves rekordnak számító összeget, 90 millió forintot hozott az MLSZ-nek. A Groupama Arénában több mint 19 ezren látták élőben a mérkőzést.

  • MTI MTI
Óriásit kaszáltak a magyar-finn meccsel

Mintegy 90 millió forint jegybevételt hozott a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ) a Magyarország–Finnország Európa-bajnoki selejtező mérkőzés, ami éves rekordot jelent – írja pénteki cikkében a Napi Gazdaság.

A találkozóra minden értékesíthető jegy elkelt, a Groupama Arénában több mint 19 ezren látták élőben az 1-0-s hazai győzelmet. 

Az újság az MLSZ kommunikációs osztályától megtudta: a szövetség előzetesen 100 millió forint körüli bevétellel számolt a november 14-i finnek elleni Eb-selejtezőn, ezt az összeget azonban 10 millióval csökkentette az európai szövetség (UEFA) által elrendelt szektorbezárás. 

A válogatott mérkőzés közvetlen kiadása mintegy 50 millió forint, ebben az összegben azonban nem szerepel a külföldön játszó válogatott játékosok hazahozatalának költsége, a mérkőzésre közvetlenül felkészítő edzőtábor, szállás, étkezés költsége, a jegybevételből ráadásul lejön a 27 százalékos áfa, amit a központi költségvetésbe fizet be a szövetség.

A magyar válogatott idén hétszer lépett pályára, háromszor a Groupama Arénában, kétszer a Puskás Ferenc Stadionban, egyszer-egyszer Győrben és Debrecenben. A két Eb-selejtező, illetve az öt barátságos mérkőzés közül a júniusi magyar-albán és a keddi magyar-orosz kivételével valamennyi magas nézőszámot hozott – írja az újság.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.