Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A régióban egyelőre csak Budapesten elérhető a carsharing rendszer, ami 8-10 ezer kilométer alatt kifizetődőbb, mint egy saját autó üzemeltetése – legalábbis a szolgáltatást nyújtók szerint.
A közép-európai régió országai közül Magyarország élen jár a közösségi közlekedési szolgáltatásokban: Budapesten is működik közösségi kerékpárrendszer csakúgy, mint Varsóban, Prágában, Pozsonyban, illetve Bukarestben, országosan megjelentek a telekocsi szolgáltatások, ahogy az alternatív taxi szolgáltatások is. Ezeket mind elmondhatják magukról a régió szomszédos országai is, azonban egy területen pionírok a magyarok: egyedül itt működik közösségi autózási rendszer. 2013-ban nyíltak az első közösségiautó-átadó állomások, idén szeptembertől pedig további négy belvárosi helyszínen is elérhetőek a piacvezető Avalon CarSharing szolgáltatásai. A közeljövőben várhatóan vidéki városokban is megjelennek a parkoló- és átvevőpontok, elsősorban a vasútállomások közelében.
„A carsharing jelenléte egy adott város közlekedési kultúrájáról és az ott lakók hozzáállásáról is sokat elárul, hiszen egy innovatív, környezetbarát közösségiautó-használatot jelent, ahol az autó akár félórás időtartamra is használható. Főként azoknak kínál jelentős költségmegtakarítást, akik leginkább párórás, városon belüli utakhoz keresnek autót, hiszen évi 8-10 ezer kilométer alatt olcsóbb, mint a saját autó, és rugalmasabb, mint a bérautó” – magyarázza Sződi János, az Avalon CarSharing ügyvezető igazgatója.
Az M0-s körgyűrűn sem kell fizetni
Példaként említi, hogy egy 3 órás, több helyszínt is érintő 20 kilométeres karácsonyi nagybevásárlás közösségi autóval mindössze 3720 forintba kerülne üzemanyaggal együtt, míg taxival ugyanez minimum 5600 forintba. Ugyanez 40 kilométerre és 5 órára számolva közösségi autóval 5830, míg taxival minimum 11 200 forint. Az autók autópálya-matricával is rendelkeznek, ezért nem kell számolni az autópálya matrica árával sem, ami igen hasznosnak bizonyulhat ha az M0-s körgyűrű közelében elhelyezkedő bevásárlóközpontok is szerepelnek az útvonalban.
Az Avalon statisztikái szerint a szolgáltatás bevezetése óta a magyarok egyre lelkesebb carsharing-felhasználók: míg Magyarországon átlagosan 4 óra 17 perc, a fejlettebb piacokon kimutathatóan rövidebb, 2-2,5 óra az átlagos közösségiautó-használati idő. Ezenkívül a megtett kilométereket tekintve Magyarországon a magánemberek átlagban körülbelül 47,9 kilométert autóznak alkalmanként, ez pedig mintegy duplája a nyugat-európai átlagénak. Teszik mindezt annak ellenére, hogy az óra- és kilométer-díjszabásban nincsenek jelentős különbségek a magyar és például a német piac között. Az Avalon adatai szerint a magánfelhasználók átlagosan bruttó 6912 forintot fizetnek egy utazásért. Budapesthez legközelebb Bécsben találhatunk carsharing rendszert, de itt az óradíj minimum 2-2,5-szerese a magyarénak.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.