Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az utóbbi két évben nem csak két gyermeknek adott életet, de a robbanás előtt álló mobilhirdetési piac egyik legígéretesebb vállalkozásának is, ami – a 2013-as eredményét megduplázva – tavaly már 10 millió dolláros bevételt produkált.
Chen Levanon cégének sikerét jól mutatja, hogy amíg tavaly 6 alkalmazottat foglalkoztatott, idén már több mint 40-en dolgoznak a kétgyermekes anyuka keze alá, egy olyan piacon, amely a Gartner technológiai kutatóintézet előrejelzései előtt robbanás előtt áll: a mobilapplikációk letöltéséből származó jövedelmek várhatóan megháromszorozódnak 2017-re – írja a Business Insider.
Levanon cége, a ClicksMob a mobil hirdetések hatékonyságának növelésében segít ügyfeleinek. Lényegében a telefonos applikációk fejlesztői és a mobilos tartalmakat készítők közti bróker szerepét töltik be. Ennek eléréséhez a cég több mint 4000 forgalmat generáló (traffic source) szolgáltatóval áll kapcsolatban, amelyeken keresztül elhelyezik az applikációval rendelkező ügyfeleik hirdetéseit a tartalmat előállító oldalakon, a megrendelők igényeinek és pénztárcáinak megfelelően. Magyarul, ha egy fejlesztő előáll mondjuk egy anyukák napjának megtervezését segítő applikációval, és el szeretne érni a napi ötezer letöltést, akkor megkeresi igényeivel a CliksMobot, ami felkeresi a megfelelő forgalmat generáló szolgáltatót, ami hirdetőhelyeket vesz olyan blogokon és oldalakon, ahol kismamáknak releváns tartalmat talál, majd elhelyezi a ClicksMob bannerét és engedélyezi, hogy hozzáférjen az adatokhoz, így az látja hány letöltés történt. Ugyanis a ClicksMob ügyfeleinek csak letöltés után kell fizetniük, nem kattintás után, mint a legtöbb konkurensnél.
Ez a cég üzleti modelljének titka is, hiszen forgalmat generáló forrásinak is a letöltések után fizet, például ha a jutalomdíja 4 dollár per letöltés, akkor Levanon cége letöltésenként 3 dolláros árban egyezik meg a forgalom generálóval. A náluk hirdetők körében éppen ezért népszerű a szolgáltatás, hiszen a klikkeléssel szemben csak a tényleges teljesítmény után kell fizetniük. A cégnek olyan ügyfelei is vannak, mint a napi 600 ezer dollárt fialó Candy Crush játékot gyártó cég.
Levanon korábban a Lehman Brothers befektetési banknál dolgozott elemzőként, éppen a 2008-as összeomlást megelőzően, majd ezt követően több IT cégnél is. A San Franciscó-i startuphoz 2013 elején érkezett és karizmatikus személyiségének köszönhetően a 6 fős cégből már a egy 40 fővel operáló, 10 millió dolláros bevételt produkáló céget épített, amit a Forbes 2015 legígéretesebb cégei közé választott. Idősebb fia egyéves, a fiatalabbik mindössze egy hónapos. „Nem könnyű mindkét fronton helyt állni, de még mindig könnyebb, mint egy befektetési banknál dolgozni” – utal csúnya véget ért korábbi munkájára Levanon.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.