Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egymilliárd utasra számít a berlini közlekedési vállalat, miután tavaly alig 2 millióval maradt e szint alatt. A BVG 2014-ben összesen mintegy 650 millió euró értékben adott el jegyeket, és bár bliccelők a német fővárosban is vannak, tőlük több bírságot szednek be, mint amennyi kárt a cégnek a graffitizők okoznak.
Az idén átlépheti az egymilliárdot a legnagyobb német közösségi közlekedési vállalat, a berlini BVG utasainak száma. A német főváros közlekedési vállalata tavaly minden korábbinál több utast szállított, és így kettős rekordot állított fel: történelmi csúcsnak számít a 997,8 millió fizető utas, és az általuk vásárolt jegyek értéke is, ez 636,3 millió euró volt.
A 13 ezer főt foglalkoztató cég a folyamatosan emelkedő jegyárak ellenére jó hírnévnek örvend, teljesítményét az utasok egytől ötig tartó skálán (ahol az 1 jelenti a legjobb értéket) 2,46-ra értékelték tavaly, ami a második legjobb eredmény a rendszeres adatfelvétel 1996-os kezdete óta.
A BVG több mint 1300 buszt és nagyjából 1600 metró- és villamoskocsit üzemeltet. Tavaly járatainak 96,6 százaléka pontosan betartotta a menetrendet, ami kiemelkedő értéknek tűnik, mégis elmarad a városvezetéssel kötött finanszírozási szerződésben rögzített értéktől, a tartományi rangú Berlin kormánya így megvont a cégtől 3,7 millió euró támogatást – számolt be honlapján hétfőn a BZ című berlini lap.
A társaság anyagi gondjai egyre súlyosabbak, adósságállománya tavaly év végére 809 millió euróra emelkedett, ami minden korábbinál több. A beruházási szükséglet viszont egyre emelkedik, a jelenlegi évi 250 millió helyett 2030-ban már 400 milliót eurót kell majd fordítani az infrastruktúra karbantartására és új járművekre, hogy ne csökkenjen a szolgáltatás színvonala. Az egyik legnagyobb gond a bliccelés. Tavaly az ellenőrök 350 ezer érvényes jegy nélkül utazó személyt büntettek meg, összesen 6,8 millió euróra. Ugyanakkor a biztonsági szolgáltatásokra és a jegyellenőrök foglalkoztatására 16,5 milliót kellett kiadni. A legmagasabb büntetési tételt az idén nyáron 40 euróról 60 euróra emelik.
További gond a rongálás és a graffitizés. Évente nagyjából 5 millió eurót emészt fel a graffitik eltüntetése és a vandálok okozta károk felszámolása. A berlini rendőrség szerint a német főváros közlekedési vállalata vonzza a "graffiti-turistákat", csak tavaly 29 külföldi graffitifestő ellen indított eljárást.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.