Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Játékosan tanítaná a gyerekeket a kódolás alapjaira a Codie névre keresztelt robot, amelynek mozgását a gyerekek diktálják okostelefonon keresztül. A magyar vállalkozás nem rég indította közösségi finanszírozási kampányát, melyről a geekek bibliájának tartott TechCrunch is beszámolt.
“Szerintünk a kódolás tanulásának nem kell megállnia a képernyő szélénél. Robotunkkal, Codie-val a gyerekek fejest ugranak egy valódi élménybe, ami interaktív, és emellett tanítja is a gyerekeket” – mondta Lipécz Ádám, a Codie Labs társalapítója és igazgatója.
„Codie-val a gyerekek egyszerűen alkothatnak programokat, és azonnali visszajelzést kapnak azokról a robot reakcióin keresztül. A termékfejlesztés során többször is teszteltük Codie-t iskolások bevonásával, akiket minden alkalommal elbűvölt a robot.”
A cég a kampány alatt 75 ezer dollár összegyűjtését célozza meg. A támogatásból fogják finanszírozni az első gyártási kört, a szállítás tervezett időpontja 2015 ősze. A robotokhoz a kampányt támogatók bevezető áron, 169 dollárért juthatnak hozzá. Az akcióról a TechCrunch is beszámolt.
Codie-t az egyedileg kifejlesztett, grafikus programozási nyelvvel lehet vezérelni, amely egy érintőképernyős applikáció segítségével irányítja a robotot. Az intuitív nyelv a robotika kódját akcióblokkokba szervezi. A blokkokat az app interfészén összekötve a gyerekek a billentyűzet használata nélkül tudnak programokat készíteni, lehetővé téve számukra, hogy első programjaikat akár percek alatt megírhassák.
Miután megtanulták az alapokat, a Codie applikáció segítségével a gyerekek fokozatosan olyan bonyolultabb programozási fogalmakat sajátíthatnak el, mint a hurkok és a szubrutinok. Codie egyre komplexebb folyamatokkal ismerteti meg a használóit, együtt fejlődik a gyerekekkel, így folyamatos kihívást nyújt a célközönségének, a 8 és 12 év közötti gyerekeknek.
„Az alapvető programozási tudás egyre fontosabb lesz, ahogy a technológia fejlődik” – mondta Holló András, a Codie Labs társalapítója és technológiai igazgatója, aki hozzátette: „úgy láttuk, hogy a piacon jelenleg elérhető eszközök csak a felszínt karcolgatták. Codie-val egy olyan platformot készítettünk, amely azzal, hogy a fő programozási elveket játékosan, lépésről lépésre mutatja be, eltünteti a programozás tanulásának unalmasságát.”
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.