EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Semmi sem igaz abból a hírből, miszerint a NAV hárommilliós bírságot szabott ki egy idős nőre, aki a házi készítésű sütijeit árulja a Nyugati téren.
Hárommillió forintos bírságot róhatott ki az adóhatóság arra a Facebook-sztár idős asszonyra, aki saját készítésű süteményeit árulja a Nyugati téren, a pályaudvar közelében - írta az Organikusok blog.
A blog azt állította, az adóellenőrök vásároltak is a nénitől, majd 20 perccel később már igazolványukat felmutatva tértek vissza a helyszínre. A hír szerint a néni több szabálytalanságot is elkövetetett, nem adott számlát, nincs engedélye az árusítása, nem tartotta be a HACCP-szabványt, és annak ellenére folytat keresőtevékenységet, hogy állásnélküliként regisztrálták.
Az adóhatóság megállapította - legalábbis a blog értesülése szerint -, hogy az asszony egy év alatt körülbelül másfél millió forint kárt okozhatott az államnak, és az összeget további másfél millió forint bírsággal fejelték meg.
A NAV-nál igyekeztünk utánajárni, hogy igaz-e a hatósági intézkedés híre, de egyelőre nem adtak tájékoztatást. Egy, az ügyre rálátó forrástól azonban úgy értesültük, az adóhatóság egész biztosan nem járt el az asszonnyal szemben.
A néni később a szeretlekmagyarorszag.hu-nak azt mondta, semmi sem igaz az egészből. A portál szerint arról is beszélt, sokan keresték az álhírrel kapcsolatban és nem érti, miért írnak róla ilyesmiket, de nem szabad mindent elhinni, amit a neten olvastok. Megkérte az unokáját, írjon egy közleményt arról, hogy mi a valóság.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.