Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy magyar ügyfél és a UPC közti vitában kérte ki a Kúria az Európai Bíróság véleményét, a testület pedig úgy döntött, a cég megtévesztette a vásárlót.
A UPC-t a fogyasztóvédelmi hatóság azért bírságolta meg, mert egy ügyfelet tévesen tájékoztatott. A kábelszolgáltató egyik ügyfele még 2011-ben tájékoztatást kért arra vonatkozóan, hogy a részére kiállított éves számla mely befizetési időszakra vonatkozott pontosan, mivel az a számlából nem volt megállapítható. A cég válaszában közölte, hogy a kérdéses számla a 2010. január 11-től 2011. február 10-ig terjedő időszakra vonatkozik.
Az ügyfél ezután 2011. február 10. napjával kérte a kábelszolgáltatási szerződés megszüntetését, de a szolgáltatást csak négy nappal később, február 14-én kapcsolták ki nála, mert a UPC szerint ez az elszámolási időszak tényleges záró időpontja, a február 10-i dátum pedig csak elírás volt. Így az ügyféltől annak ellenére kérte az elírással érintett időszakra az előfizetési díj megfizetését, hogy az időközben már egy másik szolgáltatóval szerződést kötött, és annak keretében díjat is fizetett.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megállapította, hogy ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ezért 25 ezer forint bírságot fizettettek a UPC-vel.
A Kúria ezután azért fordult az Európai Bírósághoz, mert nem tudták eldönteni, hogy "kereskedelmi gyakorlatnak" számít-e ez az elvileg egyetlen ügyfelet érintő tévedés, az Európai Bíróság azonban megállapította, hogy igen, ráadásul az sem menti fel a UPC-t, hogy nem volt szándékos a megtévesztés, ezért minden egyes esetben megtévesztésnek minősül az ilyen téves tájékoztatás.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.