Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elbukhatja a magyar kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártyák miatt a napokban indult pert a luxemburgi bíróságon. Ha valóban ez történik, akkor ez a mostani cafeteria-rendszer végét jelentheti – írja a Napi.hu. A portál megjegyzi: más kérdés, hogy lesz-e bárki, aki vissza akarna térni erre a piacra, ha az ítélet a magyar étkezésijegy-piacról kiebrudalt cégeknek ad igazat.
Az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított korábban az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) miatt Magyarországgal szemben. A vizsgálatból nyilvános vita, majd per lett, amit az EU április 10-én indított az Európai Unió Bírósága előtt – derül Trócsányi László igazságügyi miniszter írásbeli válaszából, amely egy képviselői kérdésre született.
Az ügy előzménye, hogy 2011 novemberében egy zárószavazás előtti javaslatként az adótörvényekbe szuszakolták az Erzsébet-utalvány 2012-es bevezetését. Alig egy év elteltével az adótörvények változása után az állami étkezésijegy-kibocsátó gyakorlatilag monopolhelyzetbe került. Hasonló folyamatok zajlottak le a SZÉP-kártyával is – emlékeztetnek a cikkben.
Ahogy az már a bevezetéskor sejthető volt, az Erzsébet-utalvány kvázi monopóliummá tétele ellentétes a jogállamisággal, de a magyar jogrendszeren ezt mégis keresztülvitték. A kétharmad azonban nem írja felül az európai jogot, így Brüsszel eljárást indított el Magyarországgal szemben.
A luxemburgi bíróságon a per április 10-én indult egy írásbeli szakasszal, de a magyar állam a tárgyalás megtartását kezdeményezte, amit május 12-e utánra tűzhetnek ki. Az igazságügyi miniszter szerint az uniós bírák várhatóan csak az év végén hozzák meg ítéletüket. Az uniós perben a igazságügyi tárca képviseli Magyarországot, így ügyvédi költség itt nem merül fel.
Ha Magyarország elveszíti a pert, nem zárható ki, hogy 2016-ra már át is kell alakítani az itthoni cafeteria-rendszert.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”
Abban is biztos már, hogy hűtőkamrát létesítettek.