Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A szolgáltatásokhoz kapcsolt innovatív megoldások bizonyára nagyon népszerűek lesznek, de egyre nagyobb hangsúlyt kapnak majd a különböző IT biztonsági megoldások és a virtuális valósággal összefüggő ötletek.
Amíg világszerte összesen 2013-ban megközelítőleg 27 milliárd dollárt fektettek be a kockázati tőkések, addig tavaly már csaknem 45 milliárd dollárt. A szoftverpiac különösen magas értékeket produkált, a 19,3 milliárd dollárnyi befektetéssel a szoftverfejlesztő cégek nagyobb mennyiségű tőkéhez jutottak, mint 2000-ben.
Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy bizonyos adatok és folyamatok hasonlatosak a 2000-es évek elején tapasztaltakkal, ezért vélelmezik, hogy túlságosan sok az olyan kimagaslónak tűnő lehetőség, amely mögött nincsen tényleges potenciál. A helyzet persze sok szempont miatt nem hasonlítható az ezredforduló IT válságához: a piacon sokkal több szereplő van jelen, s bár vannak óriási üzletek, rengeteg a valid, szakmailag teljesen reális mértékű befektetés. Ráadásul ma már hangsúlyos szereplő Kína, amely egyrészt elképesztő mértékű erőforrással rendelkezik, másrészt viszont – és sok elemző ezt emeli ki – új megoldásokat és új típusú kockázatokat jelent a szektor további sorsa szempontjából.
A következő évekre a legtöbb elemző a korábbi évekhez hasonló befektetési trendekkel számol. A szolgáltatásokhoz (biztosítás, utazás, hirdetés, egészségügy, pénzügyi szolgáltatások) kapcsolt innovatív megoldások bizonyára nagyon népszerűek lesznek, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a különböző IT biztonsági megoldások és a virtuális valósággal összefüggő ötletek. Az Andreessen Horowitz szakértője szerint a digitális fizetőeszközök újra izgalmasak lesznek a befektetők számára, illetve várhatóan slágertémát jelentenek majd a tanuló gépek, a Big-Data megoldások és az újgenerációs crowdfunding eszközök. A 2015. június 3-án megrendezésre kerülő Venture Capital Summit szakmai konferencián a terület vezető szakemberei elemzik a nemzetközi és hazai trendeket és utat mutatnak a hazai vállalkozásoknak.
A kockázati tőkepiac magyarországi szereplői kifejezetten kedvező helyzetben vannak, az Uniós finanszírozású Jeremie program forrásait 2015. december 31-ig be kell fektetni, ahhoz, hogy ne vesszenek el, ez pedig azt jelentheti, hogy a befektetők még aktívabban keresik a potenciális jelölteket. A Venture Capital Summit egyik kiemelt témája lesz a Jeremie program további sorsa.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.