szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mind a 40 vizsgált sör átment a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) laboratóriumi ellenőrzésén - közölte az NFH csütörtökön.

Valamennyi vizsgált sör megfelelt a követelményeknek az élelmiszer- és vegyipari laboratórium ellenőrzésén – írta közleményében az NFH.

A vizsgálat fő szempontja az volt, hogy a jelölések megfelelőek-e, tehát valóban olyan sör van-e a palackban, vagy éppen dobozban, ami arra rá van írva. Ezen túl a sörök alkoholtartalmát is vizsgálták, azaz hogy a címkén feltüntetett értékek egyeznek-e a valós alkoholtartalommal – ezen a próbán sem bukott el egyetlen sör sem. 

©

Több minőségi sörnek nevezett sört is vizsgáltak. A szabályok szerint a gyártó a minőségi jelzőt csak akkor használhatja, ha az ital úgynevezett extrakttartalma, vagyis az erjedés előtti szárazanyagtartalma legalább 11 százalék. A hét megvizsgált minőségi sör mindegyike megfelelt ennek az előírásnak is.

A sör malátából, valamint pótanyagokból vízzel cefrézett, komlóval ízesített, sörélesztővel erjesztett, szén-dioxidban dús, általában alkoholtartalmú ital – áll a Magyar Élelmiszerkönyv definíciójában. Az ízesített sör pedig olyan sör, amelyhez az ízhatás kialakításához a komló helyett vagy mellett, egyéb ízesítőanyagot is felhasználhatnak.

A termékek megnevezésében a szabályok szerint fel kell tüntetni a sör, illetve az ízesített sör kifejezést, és a sör színére utaló jelzőket is. Az ízesített söröknél az ízre, színre vagy egyéb jellegezettségre utaló szót is fel kell tüntetni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bivalyerős processzorral és furcsa elnevezéssel itt a Sony új csúcsmobilja

Bivalyerős processzorral és furcsa elnevezéssel itt a Sony új csúcsmobilja

3-as metró: rövidesen lezárnak két belvárosi megállót

3-as metró: rövidesen lezárnak két belvárosi megállót

Egyiptom "a Nílus ajándéka", de mostantól Etiópia is az akar lenni

Egyiptom "a Nílus ajándéka", de mostantól Etiópia is az akar lenni