Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A termelési kapacitások bővítésére kiírt uniós pályázaton az NGM 250-500 pályázóra számított, ehelyett "pillanatok alatt" 858 jelentkező adott be anyagot. El is fogyott a pénz.
A kis- és középvállalkozások megrohamozták a termelési kapacitások bővítésére kiírt uniós pályázatot, amelyet alig két hónap után felfüggesztettek, mert kimerült a keret – írja a Világgazdaság keddi számában. A pályázat eredetileg két évig lett volna elérhető.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása szerint a konstrukció kiírásakor 250-500 pályázóra számítottak, ehhez képest pár hét alatt 858-an adták be a pályázati anyagot. A 65 milliárd forintos forrásra csaknem 140 milliárd forintnyi igény érkezett.
Azt egyelőre nem tudni, hogy végül is mekkora lesz a támogatható projektek tényleges forrásigénye, hiszen ez csak a beérkezett támogatási kérelmek feldolgozása után lesz látható. Így arról sincs döntés, hogy megnyílhat-e újra még ebben az évben a lehetőség. A kormányzati szándék szerint 2017. június 30-ig minden rendelkezésre álló forrást meg kell hirdetni.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) idei pályázatán 50-500 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhettek a cégek. A nyertes vállalkozásoknak az elszámolható összköltség legalább 25 százalékát kell hozzátenniük a fejlesztéshez.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.