EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Újabb 800 millió forintos vagyoni hátrányt állapított meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) egy állami cégnél, az Atevnél. Csalás és hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést a rendőrségen. Az érintett ügyleteket már az Orbán-kormány alatt kötötte a vállalat – értesült a Népszabadság.
A Kehi fél éve vizsgálódik az állatifehérje-feldolgozással foglalkozó ATEV Zrt.-nél. Négy hónappal ezelőtt is tettek már feljelentést az ott feltárt gyanús esetek miatt. Tettest nem neveztek meg ugyan, de állították, hogy az Atev részéről eljárt személyek is tisztában voltak a szabálytalanságokkal. A Kehi szerint az érintett ügyekben a cég volt vezérigazgatója, Ádor Sándor járt el, akit tavaly ősszel indoklás nélkül kirúgtak – emlékeztetnek a cikkben.
Ádor Sándort még a 2010-es kormányváltás után nevezték ki a milliárdos forgalmat bonyolító fehérjefeldolgozó élére, és évekig élvezte a vagyonkezelő bizalmát, prémiumot is kapott. Emellett engedélyezték számára egy romániai akvizíció végrehajtását, amelyet korábbi feljelentésében kifogásolt a Kehi. A hivatal szerint az érintett román céget áron felül vette meg az Atev, a rendőrség később nyomozást rendelt el az ügyben – írta meg korábban a hvg.hu.
A Kehi azóta több olyan ügyet is feltárt, amelyek egy része az Atev vetélytársához, a Szatevhez kapcsolódik – utóbbi egy magántulajdonban lévő cég, és azért érdekes az érintettsége, mert kirúgása után ide ment dolgozni Ádor Sándor egykori Atev-vezér. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint a két társaság 2012 és 2014 között több olyan szerződést kötött, amelyek mögött nem tényleges teljesítés. Csak ezek miatt 343 milliós hátrány érhette a költségvetést – írja a Népszabadság.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.