Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
2-3000 forintba fog kerülni legalább egy tésztaétel Jamie Oliver pénteken nyíló budapesti olasz éttermében a Várban. A tulajdonos már képeket is posztolt a kapható ételekről.
Május 20-án, pénteken délben nyit Budapesten Jamie Oliver étterme, a Jamie's Italian, amelyet – mint arról korábban beszámoltunk – Zsiday Zoltán Roy, többek között a Spíler és az ÉS éttermek tulajdonosának cégcsoportja nyit meg a Várban a Szentháromság és az Úri utca sarkán, a volt Hadik Étterem helyén.
Zsidai Roy korábban azt nyilatkozta, a minőségi olasz bisztrók ára szerint a tésztaételek 2200-2800 forint között mozognak majd, de a Pénzcentrum.hu a Jamie’s Italian franchise nemzetközi árai alapján megpróbálta kiszámolni, az egyes ételek körülbelül mennyibe kerülnek majd.
Az oldal számításai szerint a kenyerek, bruschetta és egyéb előételek 1100-2800 forint között mozoghatnak, a főételek, mint a steakek, burgerek, szárnyasok és halak alapanyagoktól függően 3800-8600 forint között lesznek kaphatók, lesznek gyerekételek, például miniburgerek 2500-2700 forint körül, a desszertek, mint a pavlova torta, a tiramisu, vagy a polentatorta szintén 2100-2300 forint körül lesznek beárazva, a gyerekeknek szánt desszertek, mint a brownie, vagy a gyümölcs és a fagyi pedig 480 forint körül.
A nemzetközi étlapon pizzát nem kínálnak Jamie Oliver éttermeiben, de a Jamie's Italian Budapest Instagram-oldalán találtunk fotót pizzáról is.
A Pénzcentrum arról is beszámolt, hogy a nyitás előtt Jamie Oliver azt nyilatkozta, hogy hihetetlenül izgatott a nyitás miatt. "Budapest egy csodálatos város egyre izgalmasabb étterem választékkal, alig várom, hogy részese legyek ennek én is. Egyszerű, érthető, jó ár-érték arányú olasz ételeket fogunk kínálni a Jamie’s-ben, a legjobb minőségű alapanyagokból. Biztos vagyok benne, hogy a budapesti étterem egy fantasztikus színfolt lesz a folyamatosan növő Jamie’s Italian családunkban" - közölte a sztárszakács.
Egyébként Zsidai Roy Instagram-oldalán megosztott néhány fotót az új étteremben készült ételekről, így lesz például avokádó-rák bruschetta, kemencében sült csiperkegomba, borjú milánói szarvasgombával, tarisznayrákhúsos spagetti, gnocchi genovese, vagy csokipraliné fagyival.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Mit rontott el a Novo Nordisk, amely a fogyasztószereivel valósággal letarolta a nyugati világot?