Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A CreditLure-nél piacfelügyeleti eljárás indult jogosulatlan szolgáltatás miatt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta a kiskunfélegyházi székhelyű CreditLure Kft.-nek, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, amellyel azt kívánja megállapítani, hogy az említett társaság végez/végzett-e az MNB engedélye nélkül pénzügyi, biztosítási vagy befektetési szolgáltatást.
A jegybank a társaság adatait már korábban megjelentette internetes honlapján a figyelmeztetések között, jelezve, hogy nem szerepel a nyilvántartásában, így felügyeleti engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére Magyarországon nem jogosult.
Az MNB ma közzétett végzése semmilyen formában nem érinti a társaság befektetőkkel szemben fennálló, a már átvett pénzeszközökkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. A jegybank piacfelügyeleti eljárását határozattal zárja majd le, amelynek eredményét nyilvánosan közli internetes honlapján.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.