Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jelentősen csökkenhet jövőre a cafeteriában az Erzsébet-utalványok súlya, elsősorban a kedvezőtlenebb adózás miatt. A készpénz, a SZÉP-kártya és az ingyenesen adható juttatások nyomják le az utalványt. Sőt, a forgalmazó cég mögött álló állami alapítvány ki is farolna a társaság mögül.
Lelépne a piacról a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA), úgy fest, csak monopóliummal igazán vonzó az eddig legnépszerűbb Erzsébet utalvány – derül ki a Világgazdaság cikkéből. A társaság könyvvizsgálója a tavalyi mérleget figyelemfelhívással látta el, amelyben jelezte: az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. tulajdonosának szándékában áll a cég végelszámolása, illetőleg eladása.
Az étkezési utalványok adózása 2017-ben sokkal kedvezőtlenebbé válik, az eddig 34,5 százalékos munkáltatói teher 50 százalékra megy fel, miközben a dolgozóknak a SZÉP-kártya mellett havi 8333 forint készpénzt is lehet adni az alacsonyabb elvonási szint mellett. Így a cafeteriában eddig piacvezető Erzsébet-utalványok szerepe jelentősen csökkenhet. A cikk szerint a készpénz és a SZÉP-kártya mellett az ingyenesen adható juttatásokat (lakáshitel törlesztése, lakbér és az utazás kifizetése, biztosítások és egészségügyi ellátás) fogják inkább igénybe venni a cégek és a munkavállalók.
Az állami utalványoknak az Európai Bíróság februári döntése tette be a kaput: ennek értelmében nem lehet különleges kedvezményt biztosítani az MNÜA kibocsátotta étkezési jegyeknek azon az alapon, hogy abból szociális programokat finanszíroz az állam. Ez egyébként a szakértők számára korábban sem volt kétséges. A hátrányosan érintett francia cégek panaszt is tettek az EU-nál, s ugyanúgy borítékolható volt, hogy Brüsszelnek sem fog tetszeni a rendszer, és végül bírósági eljárás lesz a dologból.
OKSZ: Eltűnhet az Erzsébet-utalvány, és ez jó
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint volnának előnyei annak, ha a kedvezményes juttatásban részesülő alkalmazottak szabadon költhetnék el a nekik ítélt összeget.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.