Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A népszerű amerikai „befektetési show”, a Shark Tank egyik cápáját kérdezték, mik a legostobább pénzügyi hibák, amiket az emberek rendszeresen elkövetnek. Könnyen lehet, hogy az ön pénzét is ezek viszik.
Olyan ruhák vásárlása, amiket sosem visel
„A legtöbb ember többet vásárol, mint amennyire szüksége van. Ez férfiakra és nőkre is egyaránt jellemző, főleg ha ruhákról van szó. Imádnak vásárolni, pedig az igazság az, az esetek nyolcvan százalékában az ember a ruhásszekrényének ugyanazt a húsz százalékát viseli. A többi egyszerűen kidobott pénz” – mondja Kevin O’Leary, a Shark Tank befektetési TV show zsűritagja, több befektetési alapot kezelő multimilliomos.
Nem tudni, mennyi a havi büdzsé
„Elképesztőnek tartom, hogy olykor még vagyonos emberek is, a saját ismerőseim közül is, nem tudják, hogy mennyi pénzből jönnek ki a hónap harminc napjában. Mindegy, hogy az ember nős, egyedülálló, gyerekei vannak, alapvető, hogy tudja, menny pénzre van szüksége egy hónapban, hiszen enélkül lehetetlen megtervezni a pénzügyeket” – mondja a befektető a Business Insider cikkében.
Többet költeni, mint amennyit keres
„Ennek elkerülésére elsősorban tudni kell mennyi a havi szükséglet, és ennél nem szabad többet költeni, különben elkerülhetetlen a csőd, vagy ami még rosszabb jönnek a kölcsönök és a hitelek, amik aztán kilátástalan helyzetet idézhetnek elő” – figyelmeztet a befektetési guru.
Kiderült, mire nem sajnálja a pénzt az Y generáció
Czeizel Endre hiába végezte el a mai napig legátfogóbb kutatást arról, hogy a várandós nőknek mire van szükségük, ma egyre több tanulmány tagadja, hogy kellenek a terhesvitaminok. Szakértők segítségével raktunk rendet a témában.
Hitelkártya-adósság felhalmozása
„A hitelkártya szörnyű dolog. Semmilyen körülmények között se éljen vele, vagy ha már mindenképp, minden hónapban rendezze tartozását, de a legjobb, ha kettévágja kártyáját és megszabadul tőle.”
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?