A jegybank alaposan szétnéz az egyik befektetői szövetkezetnél

Hivatalból indított piacfelügyeleti eljárást a Magyar Nemzeti Bank a budapesti székhelyű Első Magyar Befektetői Szövetkezet tevékenységének áttekintésére – közölte a jegybank hétfőn.

  • hvg.hu hvg.hu
A jegybank alaposan szétnéz az egyik befektetői szövetkezetnél

Az erről szóló közlemény szerint az MNB egyúttal azonnali hatállyal megtiltotta a szövetkezetnek, hogy jogosulatlanul végezzen bármilyen jegybanki engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet.

Az eljárást azzal indokolta a jegybank, hogy a szövetkezet a banki hozamoknál lényegesen magasabb hozamlehetőséget ígérve hozam- és tőkegarantált vagyonkezelési szerződéseket kötött a befektetni kívánó tagokkal. Az eddigi bizonyítékok alapján a szövetkezet több befektetőjének is arra hivatkozással tagadta meg a visszafizetést, hogy kizárólagos pénzügyi szolgáltatójának, a ciprusi székhelyű IronFX Global Ltd.-nek likviditási gondjai vannak.

Egyelőre nem bizonyított ugyanakkor, hogy a szövetkezet a befektetőinek pénzét ténylegesen a likviditási gondokkal küzdő ciprusi szolgáltatónál tartotta, ezért a jegybank a piacfelügyeleti eljárásában a szövetkezet és az IronFX Global Ltd. közötti kapcsolatot is vizsgálja.

Emellett a piacfelügyeleti eljárással azt akarják megállapítani, hogy a szövetkezet üzletszerűen végez-e, végzett-e engedély vagy bejelentés nélkül a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti pénzügyi szolgáltatási tevékenységet.

Az Első Magyar Befektetői Szövetkezet nem szerepel a jegybank vonatkozó nyilvántartásaiban, így jegybanki engedélyhez, bejelentéshez kötött tevékenység végzésére nem jogosult.

Az MNB felhívta a figyelmet, hogy végzése nem érinti a szövetkezet befektetőkkel szemben fennálló, már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.