Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Nagy dobásnak mutatja a kormányzat a tervezett minimálbér emelését, ám érdemes megvizsgálni, hogy miként lehet végrehajtani az emelést és ki(k) jár(nak) vele jól vagy rosszul.
A kormányzat terve szerint jövőre a minimálbéren bejelentettek havonta több mint 11 ezer, a garantált bérminimumot kapók 21,4 ezer forinttal kaphatnak többet a jelenleginél. Hurrá, hurrá, de vajon a megnövekedett bérek közterhei mennyire vágják haza a – főleg kisebb – vállalkozásokat? Az az én pénzem.hu lakossági pénzügyi portál szerint sok vállalkozás bele is rokkanhat a béremelésbe.
Bár még nincs megállapodás a minimálbér és a bérminimum emelésének mértékéről, a kormány nagyon elszántnak tűnik a 15, illetve 25 százalékos minimálbér-emelés átverésében. Álláspontjuk szerint a béremelés forrását biztosítja a társasági adó 9 százalékra csökkentése
Ez az adócsökkentés a nagy, félmilliárd forint feletti adóalappal rendelkező cégek számára valóban látványos, hiszen nekik a 19 százalék csökken kilencre, a kisebb cégek azonban észre sem veszik. Sok vállalkozást hozhat lehetetlen helyzetbe, hogy a minimálbéresek és a garantált bérminimumban részesülők után az ideinél jóval több pénzt kell kifizetniük. A legsarkosabb következmény, hogy a cég egyszerűen lehúzza a rolót. Munkavállalói így a remélt magasabb bér helyett semmit sem kapnak.
Az alkalmazkodás jegyében a vállalkozások még jobban a feketefoglalkoztatás felé fordulhatnak (de arányosan csökkenthetik a zsebbe dugott bérkiegészítést is), növelhetik a részmunkaidősök arányát, megvághatják a cafeteria, a jutalom, illetve a prémium nagyságát. Játéktér lehet még, hogy ki kap minimálbért, és ki részesül a garantált bérminimumban. A garantált bérminimum alkalmazását ugyanis nem a dolgozó iskolai végzettsége határozza meg, hanem a munkakör által megkívánt szakképzettség. Ezzel pedig eddig is trükköztek a vállalkozások.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?