Mindig jó helyen - a Zsidai csoport nagy menetelése

Lassan beveszi a budai Várat a kiváló kormányzati kapcsolatokkal bíró Zsidai vendéglátós cégcsoport, amelynek összesen már 1,7 milliárd forintos a forgalma.

  • Pálmai Erika Pálmai Erika
Mindig jó helyen - a Zsidai csoport nagy menetelése

„Ezt semmiképpen se egyétek meg” – mondta a zavaróan bizalmaskodó pincér, miközben letett két doboz paradicsomkonzervet az asztalra. A furcsa kérés a budai Várban, az igencsak nagy hírverés közepette átadott Jamie's Italian étteremben hangzott el, ahol a konzervek is az aprólékosan megtervezett dizájn részét képezték, és voltaképpen tálalóként funkcionáltak. A „pucér szakácsként” ismertté vált brit sztár első budapesti olasz éttermét megnyitó Zsidai Gasztronómiai Csoport regionálisan kapta meg a márka jogait, s ígéri, hogy a budapesti Jamie's Italian, bár első a régióban, nem az utolsó. A Zsidai-csoport legújabb gyöngyszeme már a kilencedik étterme a családi vállalkozásnak, amely fokozatosan beveszi a Várat, hogy „újrateremtse a magyar gasztronómiát”. Közben sokakon átlép.

A volt Hadik étterem helyén lévő Jamie'snek például sikerült tökéletesen élhetetlenné tennie a felette lévő lakásokat. A HVG-nek arról meséltek az ott lakók, hogy hiába tiltakoztak a szerintük a felújításnál lényegesen nagyobb építkezés miatt. A társasházban az önkormányzattal együtt többségbe kerültek ugyanis az új befektetők, így formálisan teljesen szabályosan adta áldását például a lakóközösség arra a két hatalmas ipari szellőztetőre is, amelynek monoton zaja hónapok óta nem hagyja aludni azokat, akik a házban élnek. Azt is nehéz megszokniuk, hogy az amúgy műemléki környezetben hatalmas szemétkupacokon kell átgázolniuk ahhoz, hogy a lakóházba be lehessen jutni. „Az ingatlan méretei, jellemzői és a küldetésünk, a Vár visszafoglalása az oka annak, hogy Jamie éttermét a Várba hoztuk” – indokolta a helyszínválasztást Zsidai Zoltán Roy a HVG-nek.

Az 5 + 5 évre szóló bérleti jogot nyílt pályázaton nyerte el a Zsidai család érdekeltségébe tartozó Trinity Gasztronómia Kft., a beérkezett három közül ők adták be ugyanis a legjobb ajánlatot. Még azt is vállalták benne, hogy saját költségükön újítják fel az akkor már hónapok óta üresen álló éttermet, és nagyon „komoly” bérleti díjat ajánlottak. Sokat elárul Zsidaiék kapcsolati tőkéjéről az, ahogy azt egy azóta már megszűnt internetes lap egy éve megírta, hogy valami nagy dobásra készül a Várban a család. „Azt a hírt súgta meg ugyanis egy informátor, hogy a másfél éve bezárt éttermet pályázaton adta bérbe az önkormányzat, amit a végén persze Orbán Ráhel surranópályán érkező cége nyert meg” – írta a portál.

A tévedés némileg érthető is, hiszen a miniszterelnök legidősebb lánya 2013 és 2014 szeptembere között dolgozott a Zsidai-csoportnál, és mentoraként beszélt a cégcsoport jelenlegi vezetőjéről Zsidai Zoltán Royról. Aki a Pannon Gasztronómiai Akadémia vezetőjeként egyre sikeresebb lobbista is, az éttermi áfa csökkentését másokkal együtt sikerült például elérnie.

„Közelebb áll a félmilliárdhoz, mint a 100 millióhoz” – válaszolta Zsidai talányosan egy interjúban arra a kérdésre, hogy mennyibe került a várbéli olasz étterem megnyitása. (A HVG-nek pénzügyekről nem kíván nyilatkozni.) Semmit sem bízott a véletlenre, és semmire sem sajnálta a pénzt: a dél-afrikai építész állítólag 2–4-szeres szorzót jelentett a belsőépítészeti költségekben. A kivitelezést sem kisebb cégre bízták, mint az M1–M7-es autópályák gigantikus csomópontját referenciaként jegyző Swietelsky Magyarország Kft.-re, amely jó ideje stabil nyertesnek számít a magyar nagyberuházásokért folyó küzdelemben. Az eredetileg amúgy felújításnak indult építkezés lebonyolítója szintén nem kispályás: a volt SCD-vezér Tomcsányi Gábor és Somfalvi Péter egykori SCD-vezérigazgató-helyettes által jegyzett Hillside International Kft.

Zsidai Zoltán Roy és Orbán Ráhel. Együtt lépnek
Túry Gergely

Azóta, hogy Zsidai egyébként ma is aktív szülei 1982-ben szállodás állásukat feladva, a Fortuna utcában megnyitották a Cafe Pierrot kávézót, sokat változott a világ. A Pierrot például ma már étterem, és a Fortuna utcában két másik Zsidai-vendéglátóhely is működik: 2008 óta a 21 Magyar Vendéglő, 2011 óta pedig a nagymama konyhájaként bemutatott Pest-Buda. Utóbbit szintén önkormányzati ingatlanban működtetik, amit a legjobb ajánlattevőként ugyancsak pályázaton nyertek.

„A bérlőváltások részletei nem minden esetben jutnak a testület elé” – mondta a HVG-nek V. Naszályi Márta (PM) I. kerületi képviselő. Mint mondja, az az anyag sem túl informatív, amely esetleg mégis a közgyűlés elé kerül, pont azok a releváns információk hiányoznak belőle, amelyekből kiderülhet, hogy például miért üresedett meg az üzlethelyiség. V. Naszályi, mint mondta, azt azért maga is érzékeli, hogy valami készül most a Várban.

A bérleti trükk
Egyik napról a másikra nem csupán a duplájára, hanem akár a nyolcszorosára is emelkedhetnek az ingatlanok bérleti díjai a Várban, ahogy az a Ruszwurm cukrászda esetében is történt – pillanatnyilag ez az egyik legnagyobb félelmük az ott önkormányzati bérlakásban élőknek, illetve az üzlethelyiségek bérlőinek. Rögtön ez után következik a félelmek sorában a rettegés az újkori kisajátítástól (erre kiemelt állami beruházások esetén, bizonyos feltételekkel, valóban van is mód). Addig nincs semmi baj, amíg az adott ingatlant ki nem nézi magának valaki – mondják a Várban élők. Ha viszont valakinek a bejelentkezése az önkormányzatnál nyitott fülekre talál, akkor a bérleti díj emelésével vagy – ahogy a hírek szerint néhány esetben történt – erős ráutalással könnyen kipenderíthető az amúgy határozatlan idejű szerződéssel rendelkező bérlő is. Mondhatni, „önszántából”. A piaci bérleti díjra hivatkozás nem megalapozatlan: a várbéli „örökbérlemények” havi díja ugyanis messze elmarad a piaciaktól, egy 80 négyzetméteres önkormányzati lakás akár már havi 30 ezer forintért is bérbe vehető. Ám ezek többsége nem is fényűző, gyakran alacsony komfortfokozatú, vizesedő műemlék lakás.

A Várban és vendéglátós körökben mindenesetre régóta tartja magát a pletyka, miszerint a minisztériumok Várba költöztetésével párhuzamosan (HVG, 2016. június 30.) újraosztják majd az üzlethelyiségeket. Sokan ennek a folyamatnak tulajdonítják a Ruszwurm cukrászda körül kialakult vitát is. A változásnak pedig a miniszterelnök lányával baráti viszonyt ápoló Zsidai család lehet az egyik nyertese. Annyi biztos, hogy a  csoport fejlődése már most is irigylésre méltó. A hozzá köthető – részint a Magnet Bank által nyújtott hitelből terjeszkedő – cégek tavaly összesen 1,7 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le, és 156 millió forintos nyereséggel zártak.

Stiller Ákos

Miközben az éttermek többsége a válságtól szenvedett, a Zsidai cégek szárnyaltak: 2011-től kezdve 2014-ig minden évben nyitottak egy új helyet, ami hangsúlyosan semmiben sem egyezett egyetlen korábbi üzletükkel. Abban viszont egyformák voltak, hogy kivétel nélkül sokat költöttek a helyekre. A Zsidai-csoport 2012-ben Pesten terjeszkedett: a bulinegyed közepén, a Gozsdu-udvarban nyitott kocsma-bisztrót Spíler néven, egy évvel később a budapesti Kempinski Szállodával közösen az ÉS bisztrót, s tavaly az ÉS Deli kávézót. Az intézmény dolgozói és rajongói közül állítólag sokan várták Orbán Ráhelt befutónak az Operaház büféjének és kávézójának üzemeltetésére kiírt pályázaton, de ott is Zsidaiék győztek. Első körben 2020-ig nyerték el az üzemeltetési jogokat, de ez további öt évvel meghosszabbítható, bármelyik fél kérésére.

A Várban terjedő információk szerint az operaházihoz hasonlóan előnyös konstrukcióban bérli a Zsidai-csoport a budavári üzlethelyiségeket is. A terjeszkedés pedig nem állt meg, a Jamie's indítását követően sem. A 2013 óta működő Baltazár Boutique Hotel után nyáron nyit a Pest-Buda étterem hotelrésze, vagyis már épül a  hotellánc, ebben lát fantáziát Zsidai is. A sikeres jövő pedig talán már most is borítékolható. Nyilván nem véletlenül nyitott nagyszabású rendezvényeket kiszolgálni képes, 280 m2-es előkészítő konyhát a közelmúltban a Zsidai-csoport a volt Király étterem helyén, miközben a jegybank PADA alapítványa éppen a Csónak utcai Ybl-villában készül rendezvényközpontot nyitni.