Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Európa után Észak-Amerikába és Ausztráliába is megkezdték a Brewie konyhabarát automata sörfőző gépeinek kiszállítását. A magánemberek mellett cégek, egyetemek, ügynökségek, de még gyógyszertár is szerepel a megrendelők között.
Hatszáz előrendelés futott be a magyar startup sörgépére, amelynek gyártása tavaly novemberben indult be. „Európába már több száz gépet kiszállítottunk, ebben a hónapban pedig megkezdjük a szállításokat Észak-Amerikába és Ausztráliába is” – mondta el kérdésünkre Pál Marcell, a cég ügyvezetője. A weboldalon kapott megrendelések zöme magánemberektől érkezik, de egyre több cég is bejelentkezik. „Irodák, ügynökségek, multik, egyetemek is rendeltek már, de a személyes kedvencem egy gyógyszertár.”
Sörgéppel árasztaná el a világot egy magyar cég
4-500 ezer forintba kerül majd az az automata házi sörfőző gép, amely korsónként 60-80 forintért állítja elő az italt. Közben nem kell nyakig a sörhabban úszni. A termék iránt akkora a nemzetközi érdeklődés, hogy közösségi alapon néhány nap alatt összegyűjtötték a sorozatgyártásához szükséges forrást.
A direkt megrendeléseken felül az időközben 16 fősre hízott Brewie csapata sok viszonteladóval lépett kapcsolatba durván 30 országban. Egyelőre Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában építik ki hálózatukat. A szerződéseket ebben a hónapban írják alá, március-áprilistól pedig már elérhetők lesznek a gépek a viszonteladóknál.
„Az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak. A termék egyszerű, letisztult, krómos megjelenése nagyon tetszik a vevőknek, ahogy a főzéssel sem volt gond sehol, bár a szoftver felhasználói felülete még nem teljesen felhasználóbarát – ezt január végéig javítjuk” – teszi hozzá Pál. Úgy tűnik, utóbbi nem fogja vissza a sörkedvelőket, ahogy az sem, hogy a tervezett 4-500 ezer forintos ár végül 600 ezerig kúszott.
Rekordösszeget kalapozott össze a magyar sörfőző automata
A magyar közösségi finanszírozás abszolút csúcstartójává lépett elő a Brewie, miután több mint 200 millió forintot gyűjtött össze az Indiegogo-n. A kampányt péntek este hatkor zárják.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.