szerző:
hvg.hu

A Déli Gyógyszertáron hetek óta lakat van már tulajdonjogi vita miatt, és az InfoRádió értesülése szerint ez most már így is marad.

Januárban derült ki, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi-Intézet az új gyógyszertári szabályozás miatt hatósági eljárással 30 napra felfüggesztette a Déli Gyógyszertárban a gyógyszerforgalmazást. A tulajdonosok január elsején nem tudták ugyanis a társasági szerződéssel igazolni, hogy a tulajdonjog több mint ötven százalékban gyógyszerészé.

Az új szabályozás értelmében január elsejéig minden közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban gyógyszerészhez kellett kerülnie a többségi tulajdonnak. A Déli esetében az ND Invest Kft. és a gyógyszertárat vezető személyi jogos gyógyszerész nem tudott megegyezni egymással. Ennek az lett a következménye, hogy lakat került a főváros egyik legrégebbi és legforgalmasabb patikájára.

Az InfoRádió csütörtökön, több forrásból úgy értesült, hogy a többségi tulajdonos továbbra sem tudott megegyezni a gyógyszertárat vezető személyi jogos gyógyszerésszel, így a patikát végleg bezárják.

Korábban az atv.hu írt arról, hogy a Déliben az átadandó tulajdonrészt mindkét oldal a saját családjuk egyik gyógyszerész tagjának szerette volna. A személyi jogos gyógyszerész a fiának akarta a tulajdonrészt, de a tulajdonos a saját feleségének ajándékozta volna azt. Az erről szóló szerződést azonban a személyi jogos gyógyszerész nem írta alá, és a január 31-i határidőig sem tudtak megegyezni.

A Déli Gyógyszertár 1887 óta működött.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás forog fenn

Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás forog fenn

Tarlóstól Puzsérig minden főpolgármester-jelölt büntetést kapott

Tarlóstól Puzsérig minden főpolgármester-jelölt büntetést kapott

„Kihallgatáson” a Facebook a libra kriptovaluta miatt

„Kihallgatáson” a Facebook a libra kriptovaluta miatt

Az új olasz kormány már engedi, hogy kikössenek a menekülteket szállító hajók

Az új olasz kormány már engedi, hogy kikössenek a menekülteket szállító hajók

Furcsa, hatalmas gömböket fedeztek fel a Tejútrendszer közepén

Furcsa, hatalmas gömböket fedeztek fel a Tejútrendszer közepén

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt